38 évet ült ártatlanul, most szabadult

Egy észak-karolinai bírói testület megállapította, hogy Joseph Sledge-et 1978-ban ártatlanul ítélték el. A férfi most, 70 évesen szabadulhatott.

Joseph Sledge a szabadulásakor a Telegraph videóján

A férfit azért ítélték el, mert 1976 szeptemberén egy nőt és annak lányát halálra késelve találták meg az elizabethtowni otthonukban. A gyilkosság egy nappal azután történt, hogy Sledge megszökött egy börtönfarmról, ahol lopás miatt kellett ülnie.

De nemrég egy szakértői vélemény kimondta, hogy egyik bizonyíték sem volt bizonyíték, mert a gyilkosság helyszínén talált ujjlenyomatok, haj- és DNS-minták közül egyik sem volt köthető Sledge-hez. Ráadásul 2013-ban az egyik tanú beismerte, hogy annak idején hazudott.

A kerületi ügyész bocsánatot kért Sledge-től, mint mondta:

„A rendszer hibázott. Rossz ember van a börtönben.”

Sledge a nyolcadik rab az államban, akit a 2007 óta működő, korábbi ügyeket felülvizsgáló bizottság, a North Carolina Innocence Inquiry Commission tisztázott. Ez az egyetlen állami finanszírozású felülvizsgáló bizottság Amerikában. Eddig kb. 1500 ügyet vizsgált felül. A nonprofit Innocence Project szerint az USA-ban eddig 325 embert ártatlanságát bizonyította utólag elvégzett DNS-vizsgálat.

Az idős férfi azt mondta, már várja, hogy végre egy igazi ágyban aludhasson, és talán még egy medencében is úszni fog. (Telegraph)

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.