Jön az államtól teljesen független, szabad művészet ünnepe

KULTÚRA
2015 január 27., 14:35

Nagyszabásúnak ígért, a hazai kortárs intézményrendszerből mindenképp kilógó rendezvény létrejöttét jelentették be kedd délelőtt Budapesten. Április 24-étől május 31-ig számos budapesti, több vidéki és pár külföldi helyszínen fogják megrendezni az első OFF-Biennálét.

A szervező kurátorcsapat elmondása szerint a rendezvény egyik deklarált célja a független kortárs művészeti színtér megteremtése és támogatása. 2013 vége óta zajlik az együttműködés számos hazai kurátor és művész között, hogy létrehozzanak egy olyan rendezvényt, amiben semmiféle állami finanszírozás nincs jelen, és az mégis nemzetközileg mérhető súllyal bír.

Erről Somogyi Hajnalka művészettörténész, az OFF egyik kurátora beszélt. Elmondása szerint a hosszabb távú céljuk egy fenntartható és független kortárs színtér alapjainak lerakása. A mostani rendezvényt is ennek szellemében szervezték: nincs egy központi kurátor, aki kitalálta volna a koncepciót, folyamatosan vontak be új szereplőket. Az összes hazai résztvevő, legyen kurátor, művész vagy segítő önkéntes, ingyen, bármiféle díjazás nélkül vesz részt a projektben, és a külföldi művészek többsége sem kap szerepléséért honoráriumot.

off

Az OFF jelzőt a névben nem kikapcsolásként vagy elhatárolódásként értik, hanem mint a fősodorból való kilépését: egy új működési modellt kívánnak megteremteni a kortárs művészet köré.

Az állami forrásoktól való függetlenséget a projektet bemutató kurátorok többször hangsúlyozták. Anélkül, hogy bárkit konkrétan megemlítettek volna, mindenki aki követte az elmúlt évek kultúrpolitikai eseményeit, pontosan tudhatta, miről van szó. A mindent elnyelő L.Simon - Fekete György - Kerényi-féle sötétségháromszöggel szemben folyik itt majd térteremtés, még ha ezt kimondani kedden nem is volt fontos. Sokkal fontosabb ennél, hogy tudatosítsák: a cél, hogy az országban dolgozó, de egymást kevéssé ismerő képzőművészek végre egymásra találjanak, közösen kezdjenek el dolgozni.

Épp e jövőbeni együttműködés reményében választották formának a biennálét: terveik szerint kétévente jelentkeznek majd nagyobb szabású programokkal, közben pedig platformot kínálnának a hazai művészeknek. Viszont szemben a világ számos biennálé-projektjével, itt nem a város marketingje lesz az elsődleges céljuk, hanem hogy a helyi szinten felmerülő problémákra keressenek meg helyi szereplők bevonásával érvényes válaszokat.

A hazai közeg összerázása mellett viszont cél az is, hogy a magyar művészeket jobban bekapcsolják a nemzetközi művészeti életbe. Ezért 21 országból összesen több mint ötven művészt és tíz kurátort hívtak meg az OFF-ra. A nemzetközi kapcsolatokért felelős kurátor, Tijana Stepanovic elmondta, hogy elsősorban most a régiós jelenlétre koncentráltak, főleg a Balkán és Közép-Kelet-Európa országaiból érkeznek alkotók. A biennálé ideje alatt pedig magyar alkotók is megjelennek majd külföldön, már tudni londoni, bécsi, pozsonyi és New York-i szereplésről is.

Az OFF szakmai sikerét jelzi, hogy a Kurátorok Nemzetközi Szövetsége már jelezte, hogy egyik éves konferenciájukat Budapesten, az OFF ideje alatt fogják megtartani, azaz a világ kurátorélvonala is jelen lesz a rendezvényen. 

A legnagyobb kihívást a több lábon álló, államtól független finanszírozás megteremtése okozta. Viszont a szervezők azt tapasztalták, hogy ötleteikkel nagy hullámokat sikerült vetniük: magángyűjtők, privát galériák jelentkeztek, mozgatták meg kapcsolatrendszerüket, hogy a projekt összejöhessen. Emellé pedig pályáztak is, egyelőre a norvég civil alaptól és az OSI-tól nyertek el támogatást, ezt azonban elsősorban nem képzőművészeti projektekre, hanem közösségépítésre, a hazai művészeti-szakmai civil közeg megerősítését szolgáló programokra kell költeniük.

Április 24-étől a biennálé Budapest számos helyszínén lesz megtalálható, az egyetlen szabály az volt, hogy államilag finanszírozott helyre nem mennek. Magángalériák és kiállítóhelyek mellett szokatlan terekre is betörnének, például egy másfél éve Berlinbe költözött művészpár üresen álló, de nem kiürített lakását ajánlotta fel, hogy ott a kivándorlásról és a migrációról szóló kiállítást rendezzenek.

A program még formálódóban van, de részleteket már lehet találni az OFF-Biennálé honlapján.

 

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.