Meghalt a 20. század egyik legnagyobb fizikusa

2015 január 29., csütörtök 15:04
60

Január 27-én, kedden, 99 éves korában elhunyt Charles Townes. A dél-karolinai születésű tudós a 20. század egyik legnagyobb hatású fizikusa volt egy 1951-es ötletének köszönhetően:

az amerikai főváros egyik közpartjában üldögélt a virágzó azáleák között, amikor rájött, hogy hogyan lehetne rövidhullámú, nagyfrekvenciás fényt, magyarán lézersugarat létrehozni.

Diákjaival 1954-ben alkotta meg berendezése prototípusát. Azt akkor még mézernek nevezte (MASER = Microwave Amplification by Stimulated Emission of Radiation). Négy évvel később sógorával, Arthur Schawlow-val módosította a gépet úgy, hogy a mikrohullámú sugárzás helyett a fénysugarat erősítette fel: így született a lézer.

Találmányáért 1964-ben kapott megosztott Nobel-díjat két orosz tudóssal, Alexandr Prohorovval és Nyikolaj Baszovval, akik tőle függetlenül maguk is feltalálták a mézert.

A lézer hamar nagy karriert futott be a távközléstől az orvostudományon át a szórakoztatóiparig, ahol scifit lézer nélkül jóideig el se lehetett képzelni.

Townes maga a csillagászatban vette hasznát találmányának: a csillagközi térben levő összetett molekulák detektálására használta, illetve lézerrel mérte meg a Tejútrendszer közepén lévő óriási fekete lyuk tömegét.

A Max Planck Intézet igazgatója, Reinhard Genzel szerint egyike volt a 20. század legfontosabb kísérleti fizikusainak. (Via Guardian. A címlapi gifet a WorldScott.com Video Wonders sorozatának vonatkozó epizódjából vágtam)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt