Azt hitted, hogy a dzsihádistafeleségek egész nap csak ülnek otthon a patriarchális elnyomásban, és várják, hogy a férjük fáradtan hazatérjen a dzsihádból?

külföld
2015 február 04., 06:14
comments 265

Az ISIS vezetője volt feleségének korábbi ügyeiről egyre többet derített ki a libanoni nyomozás, ezek az új információk pedig leszámolnak rengeteg olyan nyugati tévképzettel, amit a közel-keleti dzsihádisták életéről alkottunk.

Tavaly novemberben Libanonban őrizetbe vett a katonaság egy szíriai nőt meg a lányát. Aztán kiderült, hogy nem is szíriaiak, hanem irakiak, és a nő Szadzsa al-Dulaimi, Abu Bakr al-Bagdadi, az ISIS vezetőjének volt felesége, a kislány pedig a terrorkalifa vér szerinti lánya.

Utána volt némi kavarodás, olyan hírek jelentek meg, melyek szerint az őrizetbe vett nők tényleg szíriaiak voltak, azóta viszont már DNS-vizsgálat is bizonyította, hogy a kislány tényleg al-Bagdadié, a nő pedig az anyja. Al-Bagdadi DNS-mintája megvolt az amerikaiaknak, hiszen hónapokig fogva tartották a az ISIS vezérét az iraki Bucca büntetőtáborban.

photo_camera Abu Bakr al-Bagdadi, az ISIS vezetője, az Iszlám Állam kalifája

Szadzsa al-Dulaimi egyáltalán nem az a fajta arab nő, aki először az apja, aztán a férje elnyomása alatt és a férfiak akaratának mindenben megfelelve éli le az életét. Az őt kihallgató libanoni katonák által feltűnően szép arcúnak jellemzett, de otthonán kívül arcát mindig eltakaró al-Dulaimi volt az utóbbi években az ISIS pénzügyeinek egyik legfőbb vezetője. Dollárszázezreket mozgatott, szíriai menekülteken segítő segélyszervezeteket álcaként használva adományokat szerzett főleg Öböl-menti arab országokból, majd a pénzt eljuttatta az Irakban és Szíriában harcoló terrorszervezet harcosaihoz.

A közel-keleti terrorszervezetek, mint az ISIS vagy az al-Kaida azért használnak sokszor nőket a pénzmozgatáshoz, mert tudják, hogy a térség országainak hatóságai általában nem motoznak meg nőket, és a nőket kevésbé is ellenőrzik. Ezt sok esetben női merénylőkkel is kihasználják.

Al-Dulaimit ezen kívül erős akaratúnak és függetlennek írták le ismerősei a Washington Post riportjában. Életében több férfivel is volt viszonya, al-Bagdadi nem is az első férje volt. A terroristavezérrel 2009-ben voltak házasok nagyjából három hónapig. A házasságot valószínűleg al-Dulaimi befolyásos apja szervezte meg, mert úgy gondolta, hogy családja számára előnyös lehet, ha szövetséget köt az akkoriban épp az amerikai Bucca börtöntáborból szabadult, és a felkelők közötti hierarchiában egyre magasabbra törő al-Bagdadival.

A terroristavezér és al-Dulaimi a válásuk (Irakban elég egyszerű válni) után is kapcsolatban maradtak. Al-Dulaimi családjának több tagja is harcolt később az ISIS oldalán iraki és szíriai kormányerők ellen, az elvált nő többnyire Hamid nevű apjával volt, míg Hamidot 2014-ben meg nem ölték a szíriai hadsereg katonái a Szíria nyugati részén található Homszban. Szadzsa al-Dulaimi ekkor a szíriai hadsereg fogságába esett, de már márciusban szabadon engedték egy, a szíriai Núszra fronttal letárgyalt fogolycsere során.

Ekkor költözött Libanonba.

Az pedig, hogy márciustól novemberi letartóztatásáig szinte teljesen észrevétlenül tudta intézni az ISIS pénzügyeit Libanonban, újabb komoly biztonsági résre hívja fel a figyelmet. Elég nagy gond ugyanis, hogy Libanonban, ami jelenleg inkább a Nyugat szövetségese, mint nem, ennyire egyszerűen el lehet bújni a hatóságok elől. A libanoni biztonsági szolgálatok ráadásul maguktól észre sem vették volna al-Dulaimit, egy másik állam titkosszolgálattól kapták a tippet.

A dzsihádistafeleségek azért tudnak ennyire könnyen elbújni Libanonban, mert hamis papírokkal könnyen szíriai menekülteknek adják ki magukat. A szíriai menekülttáborok pedig eleve túlzsúfoltak, a libanoni állami ellenőrzés alig-alig terjed ki a területükre. (WashintonPost)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.