Fogalmam sincs, meddig élek még, de hogy soha többé nem lesz ilyen jó egerem, az biztos.

Kapcsolatunk a Logitech G9-cel hat évre nyúlik vissza, és mint minden hosszú távú kapcsolat, ez is tele volt örömmel és fájdalommal. Az emberiség történelmének legmegrázóbb, legemlékezetesebb pillanatait éltük meg együtt, a G9 és én: Michael Jackson halálát, a Fidesz hatalomra jutását (másodszor), az arab tavaszt, a fukushimai katasztrófát, Felix Baumgartner űrugrását, a Snowden-botrányt és a Fidesz hatalomra jutását (harmadszor). A G9 végig ott volt velem, és hűségesen, kitartóan, egyetlen rossz szó nélkül csusszant, kattant és gördült. Az évek során úgy hozzám nőtt, hogy csak azért nem aludtam vele, mert féltem, hogy álmomban ráfekszem, és a végén még valami baja esik.

Hat év nagy idő a számítástechnikai eszközök történetében, egereknél meg pláne. Fonott zsinórok jönnek, ultraergonomikus dizájnok mennek, egymás után szedi áldozatait a könyörtelen dpi-verseny, de a G9 és közvetlen utódja, a vele a szenzoron kívül az utolsó csavarig megegyező G9x a consumer electronics kategória PC peripherals részlegének állócsillagként ragyog tovább, mintha mi sem történt volna az elmúlt hat évben. És ez nagy szó, mert akit egy picit is érdekel a számítástechnika, tudja, hogy ennyi idő alatt komplett globális szabványok, cégek, formátumok és technológiák képesek örökre eltűnni a süllyesztőben. Nemhogy egy egér.

Egy Legenda nem téved

A G9-et közvetlenül azután vásároltam meg, hogy még 2009-ben készítettünk egy átfogó gamer-egértesztet, amiben szerepeltek a kor legnagyobb egérsztárjai a Razer Lachesistől a Steelseries Ikariig, és az összehasonlításban az éppen kiadás előtt álló G9x elsöprő győzelmet aratott. Menet közbeni dpi-állítás, két különböző textúrájú, cserélhető kabát, fonott zsinór, 4 és 7 grammos súlyok és a Logitech egészen egyedi, kétállású, lendkerekes görgője, amit elég egy napra kipróbálni ahhoz, hogy az ember soha többé ne értse, hogyan lehet élni nélküle.

Mindehhez semmi csicsa, csak a funkcionális, kézreálló, letisztult forma: a G9-nek még a súlytartó fémdoboza is olyan elegáns, hogy simán beférne a New York-i MOMA valamelyik időszakos dizájnválogatásába. Gyémántgyűrűt szoktak ilyen dobozban tárolni, nem súlyokat.

Nyilvánvaló volt, hogy a többi csúcsegér a fasorban sincs a G9-hez képest. A végső szót Kodiak, a Legenda mondta ki, márpedig egy Legenda nem téved, úgyhogy szépen elballagtam a Media Marktba a Duna Plazában, és egy kisebb vagyonért megvásároltam életem legjobb egerét.

Az elmúlt hat évben volt, hogy otthon használtam, volt, hogy a munkahelyemen, és voltak hónapok, de talán egy egész év is, amikor úgy hozzám nőtt, hogy konkrétan a G9-cel jártam munkába, mert nem akartam otthon hagyni, főleg amikor elharapózott odabent a Counter-strike őrület, az én skilljeimre pedig minden technikai segítség ráfért.

Teltek-múltak az évek, egerek jöttek, egerek mentek, eltűnt a boltokból a Lachesis és az Ikari, megjelent a Deathadder és a Sensei, de nekem eszem ágában sem volt egeret váltani, pedig nem félek az újdonságoktól: ennyi idő alatt elfogyasztottam egy laptopot, három pécét, négy mobiltelefont és négy billentyűzetet. De az egerek közül akármelyiket fogtam a kezemben, arra jutottam, hogy a G9-nál ebben az életben nem lesz jobb. Különösen, hogy a dpi-verseny úgyis értelmét vesztette, a gamerek nagy része a zavaró gyorsítás miatt optikai szenzorra váltott a lézeresről, miközben a G9 és a G9x a trendekre fittyet hányva, évekkel a bemutatása után is egyre-másra nyerte a szaksajtóban a Világ Legjobb Egere-teszteket. Vagy ha nem nyert, az első háromban mindig ott volt.

A G9 az idők során olyan kultikus egérré vált, hogy amikor az unboxing videók Francis Ford Coppolája, Linus Sebastian két éve bemutatta az egészen túlvilági Razer Ouroborost, az asztalon a felvétel közben végig ott figyelt a G9, a referencia, az etalon, az Egerek Egere, és Linus nem tudta megállni, hogy ne vegye kézbe az ősrégi Logitechet, és ne mondja el, mennyire jónak tartja még mindig. Ami már csak azért is nagy szám, mert Linus Sebastian egy nap alatt több egeret fog, mint más kilincset.

Már Szun cu is megmondta, hogy készülj a legrosszabbra, és az elmúlt hat évben többször is eszembe jutott, hogy kellene nekem egy másik G9, hátha ezzel történik valami. Csakhogy az utód, a G9x megjelenésével együtt (3200 helyett maximális 5700 dpi, más nem változott), a Logitech megszüntette a G9 gyártását, aztán szépen lassan eltűnt a boltokból a G9x is. Használtan, Ebayen, itt-ott még mindig lehet szerezni: 60-160 dollár körül, tehát átlagosan az eredeti új egér árán hirdetik a ki tudja, melyik moslékos vödörből előhúzott, kopott, zsíros, darabokat. Ennél még az enyém is sokkal jobb állapotban van, gondoltam, úgyhogy öt és fél év után lecseréltem a kabátot az érdesebb fogásúra, amivel lett egy skatulyából előhúzott, szinte új egerem, és boldogan halogattam tovább.

Az elmúlt években néha felbukkant egy-egy elfogadható állapotú G9 vagy G9x a magyar apróhirdetési szájtokon, és ha észrevettem, azonnal felkaptam a telefont, de sosem jártam szerencsével. Volt eladó, akinek fogalma se volt, mit tart a kezében, nem tudta, hol vannak a kabátok és a súlyok, sőt azt sem tudta, mik azok, és épp csak azt nem vallotta be, hogy a szóban forgó G9-et az osztálytársától lopta a nagyszünetben. Aztán volt eladó, aki Nyíregyháza mellett él egy faluban, és kizárólag személyesen lett volna hajlandó átadni a G9-et, annak ellenére, hogy én álltam volna a postaköltséget. Látatlanban, bemondásra. Vele amúgy hosszasan beszélgettünk, kiderült, hogy a G9 mellett egy G9x boldog tulajdonosa, és kifejezetten úgy tűnt, a hirdetést csak ürügynek használja arra, hogy hencegjen egy jót az ácsingózó vásárlóknak (nem tudom kihasználni azt a sok dpi-t), aztán elhajtsa őket a fenébe. Hiába haragszom, kénytelen-kelletlen megértem: egy tökéletesen működő G9-től nemcsak nehéz megválni, de nincs is miért.

A legjobb befektetés a Microsoft-részvény óta

Egy szürkés, borongós januári kedd délután megtörtént, amitől féltem: a G9 minden előzmény, minden figyelmeztető jel nélkül megadta magát. Vagy mozgott a kurzor, vagy nem mozgott. Kontakthiba. A fonott zsinór egy vagy több helyen elfáradt, megtört, és igen, rákerestem, lehetne szétberhelni, csupaszolni, forrasztgatni, patkolgatni, de az már nem ugyanaz az egér lenne, fonott zsinórt újrafonni meg úgysem tudok.

Azonnal elhatároztam, hogy veszek egy új egeret. Na és milyen egérre esett a választásom? A G9-re, természetesen.

Ha pont G9-et nem is, G9x-et még mindig árulnak újonnan is, de amikor megláttam az árakat, megfagyott bennem a vér. Az Amazonon például 12 darab van belőle, egyenként 269 dollárért. Na most 269 dollár, az mai árfolyamon 74 453 forint, de 74 453 forintot semmiért nem adnék, még egy egérért sem. De persze ilyen büszke rég voltam. Mutasson valaki még egy hétköznapi, tömeggyártott, nem Steve Jobs által dedikált használati tárgyat, például egeret, aminek néhány év alatt két és félszeresére nőtt az ára! Mutasson valaki bármelyik bankban ilyen hozamot!

A legviccesebb, hogy a Cneten, ami még 2007-ben egyből rettenetesen lehúzta a G9-t, (“kihagyott lehetőségek”, “túlbonyolított”, “nem ergonomikus” és “ronda”) még mindig ott az eredeti és a mostani ár: akkor 100 dollár volt, most, hogy már nem gyártják, 249-nél tart, és nem is biztos, hogy ez a vége. (Összehasonlításképp a G9x örököse, a Logitech mostani csúcsegere, a G502 Proteus Core az USA-ban vadonatújan 70 dollárba kerül, ingyen kiszállítással.)

Sajnos az sem segít, hogy lehet kapni direkt a G9-hoz utángyártott zsinórt, Kínából, 10-15 dollárért. A cseréhez neki kell esni az egérnek, és ahhoz, hogy hozzáférjen az ember a csavarokhoz, le kell kaparni az aljáról a teflon csúszkákat (NASA technológia, máig úgy csúszik, mint a kisangyal). A kapargatástól a csúszkák tönkremennek, tehát azokból is kell utángyártottat rendelni, alkohollal tisztogatni, ragasztgatni, berhelni, buherálni, és az már megint nem ugyanaz. Ennek ellenére majdnem belementem a kontárkodásba, amikor azt láttam, hogy aki megpróbálta, arra panaszkodik, hogy a kínai utángyártott zsinór nem regisztrál rendesen: valami surge errort jelez az usb-port. Ekkor letettem a berhelésről.

Mi lesz most? Mi lenne. Itt van előttem a Logitech G9x utóda, a G502 Proteus Core. Egy darab gusztustalan, ízléstelen csicsa, a lopakodó repülőgépekről ismerős poligonokból összerakott dizájnjával, ami nekem már a Lamborghini Aventadoron se tetszett, pedig ott még érthető is a referencia. A Proteus Core viszont maga a totális giccs. Nekem egy egér ne világítson feleslegesen, vagy ha már világít, legalább ne lopakodjon. Most akkor észrevegyem, vagy ne vegyem észre?

És hogy milyen újítások vannak a Proteus Core-ban? Egyrészt a 12 000 dpi-s szenzor, amire az égvilágon senkinek nincs szüksége, nekem aztán biztos nincs. A zsinór fonott ugyan, de a borítás nem erős szövet, hanem selymes, béna, olcsónak látszó műanyag, cserélhető kabát nincs, a görgőről eltűnt a tökéletes tapintású, időtálló (6 év!) gumírozás, és lett belőle csúszós, fémnek látszó műanyag, illetve műanyagnak látszó fém. A súlytároló rekesz ajtaja egy rossz, mágneses vicc, főleg a G9 tökéletesen kitalált fiókjához képest, mindehhez az egész egeret telipakolták felesleges gombokkal. És igaz, hogy a görgő üzemmódállítója felkerült az egér tetejére, ami talán az egyetlen pozitívum, de a súlyok például olyan kiábrándítóan silány műanyag dobozban vannak, hogy a MOMA-nak még az alagsorába sem férnének el patkánycsapdának.

Ha létezik egérpokol, a Proteus Core biztosan oda kerül.

És persze ha létezik egérmennyország, a G9 már egészen biztosan ott van. Csak azt sajnálom, hogy olyan magányos szegény.