Az Orbán-Simicska háború nem egy egyszerű Fideszen belüli hatalmi harc, nem a konc feletti marakodás és természetesen nem egy magánvállalat munkaügyi problémája. Pontosabban ezek közül egy kicsit mindegyik, de a jelentőségét tekintve ezeknél sokkal nagyobb horderejű kérdésről van szó.

Úgy alakult, valószínűleg a résztvevők eredeti szándékaitól függetlenül, hogy ez az oroszos-nyugatos küzdelem meghatározó csatája lesz.

A közép-európai államok, sőt bármilyen feltörekvő ország fejlődési modelljének elengedhetetlen tartozékai az oligarchák. Azok az emberek, akik vagyonukat latba vetve közvetlenül a saját érdekeik mentén alakítják a törvénykezést. A fejlett országokban is jelen vannak ezek a törekvések, csak ott elég erősek és függetlenek az ezeket ellensúlyozó intézmények. A független bíróság, a független sajtó, vagy éppen a kisközösségek és a civil szervezetek együtt biztosítják, hogy végül ne csak az pénz akarata érvényesüljön a politikában. Ezt a nagyon összetett politikai mechanizmust hívják fékek és ellensúlyok rendszerének. Ahhoz azonban, hogy ez működjön, elsősorban sok-sok vagyonos és még több önálló egzisztenciájú középosztálybeli ember kell. Olyanok, akik létrehozzák, fenntartják és megvédik az ellensúlyok függetlenségét mind az államtól, mind a politikai ambícióval megáldott plutokratáktól. Mivel az előbbi réteg hiányzik vagy nagyon vékony a feltörekvő országokban, így az oligarchák hatalma fölött sincs igazi kontroll.

Amíg nem leszünk gazdag ország, addig együtt kell élnünk az oligarchákkal.

Ez persze nem azt jelenti, hogy örülni kell nekik, ne adj Isten tisztelni kéne őket. Azt viszont igen, hogy a jelenség szükségszerűségét felismerve arra fókuszáljunk, ami valójában fontos, azaz hogy milyenek is az oligarcháink. Az ő érdekeik és értékeik ugyanis döntő módon befolyásolják, hogy végül milyen szabályok születnek és érvényesülnek Magyarországon.

Ebben a tekintetben sajnos nem állunk jól. A mi oligarcháink ugyanis csak az államból élnek. A közbeszerzésekből, az állam által garantált monopóliumokból, és az állammal kötött csodálatos szerződésekből. Ez viszont egyáltalán nem szükségszerű. Szerencsésebb helyeken, például Cseh- és Lengyelországban, az oligarchák bizony abból teremtették a vagyonukat, amit a piacon eladtak, hogy az így szerzett pénzükkel aztán állami kedvezményeket is vásároljanak maguknak. Ők azonban, szemben magyar társaikkal, akkor is túlélnek, ha az állami támaszt kirántják alóluk. Míg a magyar oligarcha csak az állam csapolásához ért, addig ők valami máshoz is, nem is kicsit.

Ezért aztán a magyar oligarchikus berendezkedés lényegesen hierarchikusabb, mint a másik két országé. Ráadásul csak a csúcs fizet igazán jól, lejjebb pedig nagyon kiszolgáltatott tud lenni az élet. Nálunk igencsak szűkös erőforrásokért folyik a kizárólag hatalmi jellegű harc, amelyben aztán az dönt, hogy ki van nagyobb hatással a legfontosabb politikai döntéshozóra. Nem véletlen, hogy úgy tűnik mind Gyurcsány Ferenc, mind Orbán Viktor nekiveselkedtek, hogy átvegyék a magyar oligarchikus rendszer vezetését és az egyesszámú oligarchává váljanak. Hasonlóra sem a cseheknél, sem a lengyeleknél nem volt és nem is lehetne példa, mert arrafelé az oligarchák döntő többségének vagyonát nem az állam biztosítja.

Eddig ez egy sablonos és sok más országban is lejátszódott lecsúszás-történet lenne, de a mi esetünk sajnos rosszabb ennél. Az elmúlt 20 évben ugyanis a legnagyobb tortaszelethez egy magyar oligarcha Moszkván keresztül juthatott hozzá. Míg útépítésből, állami hirdetésekből és a szokásos oligarcha sarcokból évente néhány milliárd forintot lehet összekalapozni, addig a magyar állam gázvásárlásának megcsapolásából soktízmilliárdot. Ráadásul míg előbbi megszerzéséhez egy hadseregnyi lebonyolítóra van szükség, addig az utóbbi tényleg csak egy bankszámlát és egy szerződést igényel.

Ezt a szerződést azonban csak az tudja megkötni, akit az eladó, azaz a vonatkozó orosz döntéshozó hajlandó helyzetbe hozni. Nem elég Magyarország leghatalmasabb emberének lenni, mert ezen jutalom kiosztásáról máshol is döntenek. Mindig más áttéten keresztül, de mindig Moszkvában. Ráadásul hosszú távon nagyon nehéz, ha nem lehetetlen, hazánk leghatalmasabb emberének maradni, amennyiben egy másik magyar fölözi le ezt a hasznot. Egyszerűbben: aki a magyar oligarchia-piramis csúcsán akar maradni, annak meg kell egyeznie az oroszokkal, hogy az igazán nagy pénzhez is hozzá lehessen jutni.

Talán mondani sem kell, hogy mindez nincs ingyen.

Az oroszok, egészen pontosan az orosz energiahordozó-exportot szoros pórázon fogó Vlagyimir Putyin elnök a “barátságot” kéri cserébe.

Mármint azt, hogy a kedvezményezett vállalja fel az orosz érdekek érvényesítését. A Wikileaks szerint Gyurcsány Ferenc 2006 és 2007 között, amikor még a szocializmus időszakához képest is példátlan sűrűséggel randizgatott a Kreml urával, többek közt egy, a hírhedt EMFESZ gázkereskedő céget nagy nyereségekkel kecsegtető gáztározós üzletről folytatott tárgyalásokat. Ezzel egyidőben ugyanő Európában az oroszok számára oly kedves Déli Áramlat gázvezeték elsőszámú európai támogatójaként lépett fel.

Most pedig, amint ez a kiváló cikk bemutatja, legalábbis érdekes egybeesések vannak Orbán Viktor újdonsült oroszbarátsága és a hozzá állítólag közelálló emberek tulajdonában lévő MET gázkereskedő cég látványos szárnyalása közt. Amelyik jelenség valószínűleg nem független az Orbán-Simicska konfliktus kirobbanásától. Amennyire az elmúlt évek vonatkozó cikkekből ki lehet hámozni, úgy tűnik, hogy Simicska Lajos 2010-ben a honi oligarcha-piramis tetejére került. Cégei rendszeresen nyertek milliárdos állami megbízásokat és egyre több, állami pénzektől függő vállalat került a tulajdonába. A koronagyémántot, az előző években még az EMFESZ által lefölözött gázimport-buliban rejlő lehetőségeket azonban nem tudta kiaknázni. A már hivatkozott cikk szerint ezt helyette egy másik csoport valósította meg:

az a csoport, amelyikre állítólag Orbán Viktor támaszkodik a Simicska Lajos elleni küzdelemben.

Ez az a pont, ahol összeér az Orbán-Simicska konfliktus és Magyarország orientációjának kérdése. A két ember küzdelme kapcsán nem a múltjuk, a jellemük, de még csak nem is a szándékaik a fontosak, hanem a jelenlegi helyzetük és az érdekeik. Ezek ugyanis determinálják, hogy a küzdelmük folyamán milyen irányba próbálják fordítani az ország hajóját. Szerencsétlenségünkre ugyanis éppen olyan időket élünk, amikor a régió országainak választania kell, hogy hajlandóak-e teljes egészében szolidárisak maradni a Nyugattal vagy a szövetségi rendszerükből való kikacsintásból próbálnak tőkét kovácsolni.

A kibontakozó oligarchikus háborúban Orbán Viktor nem engedheti meg magának, hogy rossz viszonyban legyen Moszkvával.

Ezért aztán bár az orosz elnök immáron nyílt háborúra készül Ukrajna ellen és az egész nyugati szövetségi rendszer a feltartóztatásán dolgozik, Budapesten mégis szívesen látott vendég lesz egy hét múlva. Kérhetett múlt héten Angela Merkel bármit, a magyar kormányfő saját jól felfogott érdekei miatt nem fordulhat túlságosan szembe Putyinnal. Sőt, minden bizonnyal egyáltalán nem akar vele szembefordulni. Az EU intézményrendszere, különösen a támogatási pénzek felfüggesztésének egyelőre távoli réme persze a másik irányba is korlátozza a miniszterelnököt, de nagyon úgy tűnik, hogy az EU viszonylatában nagyobb kockázatokat hajlandó vállani a kormányfő, mint Moszkvával kapcsolatban.

Ezzel szemben Simicska Lajosnak nem nagyon lesz más választása, mint lapjain és tévéjén keresztül a növekvő orosz irányultságot támadni.

Egyrészt a korrupció mellett ez a miniszterelnök legsebezhetőbb pontja. A jobboldali törzsszavazók egy számottevő része számára ugyanis a Nyugattal szemben megvalósuló oroszbarátság szinte emészthetetlen gombóc. Másrészt ez az a terület, ahol Simicskát nem lehet hitelesen visszatámadni. Harmadrészt az orosz érdekek megszaporodott számú hazai képviselőjének leleplezésével és támadásával nemcsak a kormányfőt, de annak szövetségeseit is lejárathatja.

Az Orbán-Simicska harc nem két ellentétes világkép küzdelméről szól és minden bizonnyal nem hazánk érdekeinek eltérő értelmezésén robbant ki. Végső soron azonban az ország orientációjára gyakorolt hatása lesz a legfontosabb következménye.