De jó volna belelátni egy milliárdos oligarcha fejébe! Megérteni, mi mozgatja, mi hajtja előre, hogy újabb és újabb soha el nem költhető milliárdot kaparintson meg, újabb földet, gyárat, újságot, céget, vagyontárgyat tudjon magáénak. Miért vállal ennyi kellemetlen konfliktust, ennyi megterhelő munkát, miért veszi körbe magát ennyi rossz minőségű emberrel? Miért kel fel korán, miért jár unalmas és fárasztó tárgyalásokra, vacsorákra egy ember, akinek mindene megvan? Miért köti meg saját kezét, miközben azt tehetne szabadon, amit csak akar? Miért vállalja az állandó rettegést, ha a legnagyobb biztonságban is élhetne?

A válasz: rózsabimbó

Orson Welles Aranypolgára (1941) a filmművészet örök klasszikusa, a Brüsszeli tizenkettő egyike. Minden filmklubban, minden filmes tankönyvben kiemelt helye van, és pont ezekre a kérdésekre keresi a választ. És mire valók a valódi klasszikusok, ha nem arra, hogy múlhatatlan aktualitásukkal utat mutassanak nekünk, akik a jelenben félvakon, értetlenkedve botorkálunk?

Az Aranypolgár egy amerikai üzletember, Charles Foster Kane megismerésének és megismerhetetlenségének története. Kane utolsó szava a halálos ágyán a titokzatos rózsabimbó volt.

Nézzük a tényeket:

• Nemzedéke legnagyobb sajtómágnása, aki alulról kezdte, végül 37 újságot, két szindikátust, rádióbirodalmat, bányát, gyárakat birtokolt.
• Sajtóbirodalmát mindig aktuális céljainak szolgálatába állította. Újságjait és újságíróit kemény kézzel irányította; aki nem állt be a sorba, ellenszegült, azzal kíméletlenül leszámolt. Lehetett az akár a legjobb barátja is.
• A politikában mindig koszorúslány volt, nem menyasszony. Amerikai elnököt juttatott a hatalomra, de soha nem választották meg semmilyen politikai tisztségre.
• Grandiózus építkezésekbe fogott.
• Sosem bízott senkiben, csak magában.
• Nagylelkű ember volt, de sosem adott senkinek semmit.
• Nem volt kegyetlen, csak kegyetlen dolgokat tett.
• Minél többje volt, annál szegényebbnek érezte magát.
• Élete vége felé a sajtócézár látogatóktól, fényképeszektől, az egész világtól elzárkózva irányította széthullófélben lévő birodalmát, de az ország sorsát hiába próbálta irányítani, senki sem hallgatott rá, senki sem bízott benne.

A filmben egy újságíró ered a rózsabimbó nyomába. Ez a kulcs az oligarchához, de se a barátok, se a szerelmek, se a munkatársak, se a szolgálók nem tudják, mit is jelenthet.

Az Aranypolgár arról szól, hogy egy embert megérteni elképesztően nehéz dolog, pláne egy mágnást, aki valóságos és képzeletbeli kőfalakkal és vaskerítésekkel veszi körbe magát, aki annyi embert és tárgyat halmoz fel, hogy megtalálni azt közöttük, aki és ami igazán fontos, ami valós jelentéssel, jelentőséggel bír, szinte lehetetlen vállalkozás.

Kane kimeríthetetlen energiával, vesztegetéssel, félrevezetéssel mindent és mindenkit irányítani, befolyásolni akar. Mint minden nagyhatalmú ember, nyilván ő is nemes célokra hivatkozik. Persze ő nem a posztkommunista rendszer lebontását és a demokrácia felvirágoztatását tűzte ki maga elé, hanem a szenvedők, az elnyomottak felemelése és valamiféle nagybetűs igazság nevében gázol át mindenen. És természetesen ezekkel a hangzatos elvekkel bármikor kész pik-pakk szembefordulni. De ha Kane-t nem a nemes célok vezérelték, akkor mi?

Spoiler!!!

A rózsabimbó jelentését az utána nyomozó újságíró sosem fejti meg, de mi, nézők, nem halunk meg hülyén. Kane szülei egy eldugott coloradói fogadót vezettek. Egyik fizetésképtelen vendégük egy értéktelennek tűnő bányával rendezi tartozását. A bányáról hamarosan kiderül, hogy a világ egyik legnagyobb aranybányája. Kane-t édesanyja agresszív apja elől és egy jobb neveltetés reményében gyámságba adja egy banknak, ami a hatalmas vagyont is kezeli. A bank képviselője akkor jön el Kane-ért, mikor a gyerek éppen a hegyoldalban szánkózik. A szánkóra egy rózsabimbó van felfestve.

Ahogy félbemaradt Kane szánkózása, úgy szakadt ketté a gyerekkora. Az pedig nyilvánvaló, ha valakit egy bank nevel fel, akkor bizony fennáll a veszély, hogy némi szeretetdeficit alakul ki. Kane környezete is arra jut, hogy a mágnás az elmaradt szülői szeretetet hajszolta betegesen.

De nem.

Az elrabolt gyerekkornak nem az a következménye, hogy Kane a szeretetet hajszolja, hanem hogy Kane nem nőtt fel.

Nem lett belőle felnőtt, csak egy borzalmasan nagy befolyású és gazdag gyerek.

Olyan bölcsődés, aki minden játékot magához ragad, pedig egyikkel sem akar játszani. A kezei, a zsebei teli vannak kisautókkal, könyvekkel, babákkal, és mikor már nem bírja megtartani, és egyet elejt, akkor dühében mindet földhöz vágja.

Kane úgy tekint a világra, mint egy nagy homokozóra, aminek ő áll a közepén, és ahol kénye-kedvére várakat építhet és rombolhat le. Akaratos, önző, lelkiismeret és önismeret nélküli frusztrált kis pöcs, aki minden ellen ok nélkül fellázad, és ha ellentmondanak neki, akkor arra dührohammal reagál, tör-zúz és sír. Akit azért nem lehet megérteni, mert akármiért tud harcolni, és akármi ellen is. Csak a saját akarata és befolyása létezik, minden valóságos cél nélkül.

Kane titka az, hogy egész életében rózsabimbó maradt, és sosem nyílt ki. Szívás.

(köszönet Daoud Dánielnek)