Az Európai Unió versenyjogi szempontból vizsgálja a reklámadót, de arra nézve nincs elvárás, hogy egy- vagy többkulcsos legyen az adónem, legalábbis Navracsics Tibor, az Európai Bizottság magyar tagja nem találkozott ilyen kritériumrendszerrel, mint azt a Hír Tv-nek mondta.
Navracsics, aki korábban azt mondta, hogy külföldről nézve nagyon durva a magyar politika, ezzel a bonyolult magyarázattal foglalt állást az egykulcsos reklámadó bevezetésének módja ellen:
„Ami ebben az esetben is, de más magyar esetben is nagyon fontos lenne, vagy fontos, az a folyamatos együttműködés a bizottsággal. Nevezetesen itt arra gondolok, hogy – akár egykulcsos, akár többkulcsos – magának az adónak a megalkotása során vagy bevezetése után jelentkező problémák kezelésénél nagyon fontos, hogy folyamatos kapcsolatban legyen a magyar kormány és a bizottság illetékes főigazgatósága vagy biztosa, hogy a koncepciót – akár egykulcsos, vagy akár többkulcsos – ismerjék."
Pont egy hete Simicska Lajos, a Hír Tv elnöke azt mondta: „Orbán kudarcot vallott az RTL Klubbal szemben a médiaadóval, de ennek beismerése helyett ragaszkodik az ötlethez, és a várt bevételhez, így szétteríti a terhet a médiapiac kisebb szereplői között.” Mint állította, nem az adóteher növekedése zavarja, hanem a kiszámíthatatlanság.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.