Kéne egy számítógép, amivel tudsz írogatni, netezgetni, képeket szerkeszteni, minecraftozni, elfér egy cigarettás dobozban, és alig kerül többe, mint egy havi BKV-bérlet? Azonnal rendeld meg a Raspberry Pi 2-t!  Aztán ha megjött, tedd fel a polcra, vagy hurcold magaddal a zsebedben, és dicsekedj vele fűnek-fának. Közben titokban iratkozz be egy programozó-tanfolyamra, és mire azt elvégzed, lesz egy olyan számítógéped, amivel könnyedén elirányíthatsz egy Mars-járó szondát, sőt ha ügyes vagy, akár Youtube-videókat is tudsz böngészőből nézegetni.

A világhírű miniszámítógép legújabb változata február elején jelent meg, négymagos processzorral, 1 Gb memóriával, négy usb-porttal és azzal a Microsofttól származó ígérettel, hogy elfut majd rajta a Windows 10.

És mivel a számítástechnikai eszközök világában teljesen szokatlan módon az elődjénél hatszor gyorsabb Raspberry Pi 2 ugyanúgy 35 dollárba (10 000 forintba) kerül, mint a korábbi, gyengébb változat, nem csoda, hogy pár hét alatt több mint félmilliót adtak el belőle – egyet véletlenül pont a 444 szerkesztőségének. Reggel megjött, estére pedig, igaz, segítséggel, olyan médiacentert telepítettem rá, hogy hogy Steve Jobs mind a tíz ujját megnyalná utána. Hülye vagyok a Linuxhoz, de esküszöm, hogy it just works!

Mibe került ez nekem?

Maga a Raspberry tényleg 35 dollárba kerül, ami mai árfolyamon úgy 10 000 forint, de mire ideér hozzánk, valahogy csak 15 000 lesz belőle. Már ha egyáltalán van raktáron, mert a legtöbb dílernél nincs. Kell még hozzá egy micro-USB-s tápegység, az pár ezer forint, és egy SD-kártya, mert merevlemeze vagy más tárolóegysége nincs, kártyáról fut majd az operációs rendszer.

Meg persze ha magunk másoljuk fel rá a Linuxot, kell egy sd-kártyaolvasó is. Illetve egér, billentyűzet, fejhallgató vagy hangszóró, ethernet-kábel vagy usb-s wifi, hdmi-kábel, amiket persze egy normál pécéhez is meg kell venni, csak ott nem annyira feltűnő az alapárhoz képest.

A kellékek egyik fele kéznél volt, a másik fele nem, úgyhogy a 444 céges Raspberryje végül 30 000 forint környékén állt meg egy 32 gigás kártyával (nem mindegy, milyen, kompatibilitásra ügyelni!), ami persze még mindig jó vásárnak tűnik ahhoz képest, hogy mi mindent tud. Elméletben.

Bár az összetevőkkel picit többet kell kombinálni, mint egy pécékuckóból rendelt csodakonfiggal, a koncepció kifejezetten dicséretes: az ember semmi olyasmiért nem fizet, amire nincs szüksége. És ha van a fiókban egy régi micro-sd-kártya meg egy micro-usb-s telefontöltő, már áll is a gép. Aki viszont kiköltekezne, erre Raspberry-tulajdonosként is lesz számtalan lehetősége: árulnak hozzá szebbnél szebb házakat, amik védik a portól, a kontár családtagoktól és a háziállatoktól, sőt a korábbi modellre ventilátorral hűtött házakat is, nehogy túlmelegedjen. Esetleg összedobunk egyet Legóból.

A további perifériák beszerzésének pedig tényleg csak a képzelet szabhat határt, mert a Raspberry igazi különlegességére, a GPIO-ra, ha ügyes az ember, bármit rádughat a hűtőszekrénytől (középhaladó szint) az atomreaktorig (mesterfokozat).

Hogyan indul el?

A Raspberry a Linux nevű operációs rendszer külön hozzá kifejlesztett disztribúcióival működik. Aki életében nem látott Linuxot, az se ijedjen meg: a NOOBS nevű csomag kifejezetten kezdőknek való, van ha nem is szép, de használható grafikus felülete, hogy ne parancssorba kelljen írogatni, hanem ikonokra kattintgatni; van benne böngésző, sőt Minecraft is. Kellhet ennél több? Aligha.

A Raspberryhez árulnak olyan kártyát is, amin eleve rajta van a NOOBS, de ezt a költséget meg lehet spórolni tízperces munkával: a micro-sd-kártyát az SDFormatter nevű programmal a biztonság kedvéért megformázzuk, aztán rámásoljuk a letöltött NOOBS-t, és jó esetben már bootol is a Raspberry.

Aki Windowshoz meg MacOS-hez szokott, most csukja be a szemét: az Epiphany nevű linuxos böngésző, ami a NOOBS része, nemhogy nem egy Chrome, de még csak nem is egy Safari: még a Gmail is úgy néz ki rajta, mint amit a kutya szájából húztak ki. A weboldalakat vagy hajlandó megjeleníteni, vagy szó nélkül lefagy tőlük és bezárja magát, a Youtube-videókat pedig vagy lejátssza, vagy nem. De inkább nem. Persze azért Linux, hogy az ilyet megoldja az ember. Legfeljebb ír egy böngészőt, ha van egy kis ideje.

Adj magadra!

Aki egy picit is ad magára, és nem akar szégyenszemre NOOBS nevű rendszert futtatni a csodagépén, töltse le a Raspbiant, ami a Debian Linux Wheezy verziójának átirata, direkt a Raspberryre. Ha windowsos pécével írja a kártyára a Linuxot, három programra is szüksége lesz:

1. SDFormatter a kártya formázásához
2. WinRar a letöltött .gz fájl kicsomagolásához
3. Image Writer a kicsomagolt image kártyára írásához

Bár a Raspberry értő kezekben tényleg csodákra képes, gyanítom, hogy a vásárlók jelentős része simán azzal a céllal veszi meg, hogy házi médialejátszót faragjon belőle. Teljesen igazuk van, nem kell ehhez egy egész pécé. A Raspberryt csak rádugja az ember a monitorra, a tévére vagy a projektorra, még jobb esetben wifivel tolja rá a filmet meg a zenét, és soha többet nem kell ötméteres kábeleket kihúznil meg usb-s pendrive-val rohangálni a lakásban. Elvben.

Ahhoz ugyanis, hogy le tudjunk játszani egy bármilyen formátumú videót, a Raspbian önmagában kevéske. Jön vele ugyan az OMX Player, egy parancssoros médialejátszó, de az annyira kőkorszaki, hogy tényleg csak a hardcore geekek akarnak majd villogni vele.

A gyakorlatban úgy működik a dolog, hogy az ember vagy rászán az életéből néhány évet, és ír egy saját médialejátszót, vagy programozói képességek híján letölt egy direkt a Raspberryre optimalizált, lebutított Linux-verziót, ami önmagában egy médialejátszó. Azt ráírja az SD-kártyára, és onnan bootol a rendszer.

A Raspberry hivatalos szájtjáról letöltött OpenElec és a Raspbmc sajnos nekem nem működött, nem állt fel, sőt meg se nyikkant – ez persze nem jelent semmit, nyilván én rontottam el valamit. A régebben Xbmc-nek, most Kodinak nevezett, nagyon profi, rengeteg beállítási lehetőséggel felszerelt lejátszót használó disztribúció, az Xbian viszont úgy szárnyalt, hogy azt bármelyik okostévé megirigyelhetné.

A következő célom az volt, hogy belehekkeljem valahogy a Kodit a Raspbianba, de ehhez már segítséget kellett kérnem: Acsi a szomszéd szobából megoldotta. Gyengébb idegzetűek most forduljanak el, mert ez durva lesz:

• deb http://archive.mene.za.net/raspbian wheezy contrib
• sudo apt-key adv --keyserver keyserver.ubuntu.com --recv-key 5243CDED
• sudo apt-get update
• sudo apt-get install kodi
• audio video input dialout plugdev tty
• addgroup --system input
• SUBSYSTEM=="input", GROUP="input", MODE="0660"
• KERNEL=="tty[0-9]*", GROUP="tty", MODE="0660"

Persze ez sem ment simán. Amikor az ember ilyesmit pötyög, nem árt, ha ül mellette egy Linux-guru, aki tudja, mikor kell beírni egy kósza sudo-t, és ha nem is emlékszik pontosan a szintaxisra, legalább azt tudja, hol kell megnézni (segítek: help!), illetve tudja, hogyan működik a Linuxban a parancssorba való beillesztés (Ctrl+Shift+V). Innen már tenyleg csak a /boot/config.txt-be kell beírni, hogy gpu_mem=128, illetve a Raspbianban a parancssorba, hpgy kodi-standalone, és már szárnyal is a média. A továbbiakban érdemes a GPIO csatlakozóra rábuherálni egy TSOP4838-as, filléres infravörös vevőt, és akkor már távirányítóval is működik a lejátszó.

Ezek persze csak a szerény kezdetek, mert a Raspberry Pit pusztán médialejátszásra használni olyan, mintha Ferrarival vinnénk vissza boltba az üres üvegeket: megoldja, de ennél sokkal többre is képes.

Íme néhány zseniális ötlet, ami sajnos valakinek már eszébe jutott.

Az irodában két vécé jut ötvennégy emberre, és soha nem lehet tudni, mikor melyik foglalt. A megoldás: Raspberry

Hordozható játékkokonzol - a kreatív ember Nintendója

Iphone-nal távirányítható autó

Jó szórakozást!