A TanárBlog egyik szerkesztője, Prievara Tibor tette közzé azt a levelet, amit az MTVA megkeresésére küldött vissza válaszként. Mint a levélből kiderül, a közmédia egy műsort kívánt forgatni arról, milyen az iskola diákszemmel, ehhez beszélgettek volna diákokkal, illetve vágóképeket csináltak volna az anyaghoz.

A fővárosi Madách Imre Gimnázium angoltanára, akinek újszerű oktatási módszereiről tavaly egy hvg.hu-s interjúban mesélt, blogposztjában azt írja, hogy a felkérés megtisztelő, de nem fogadhatja el ezt. Egyrészt mert nem tudna hiteles informatikaórát bemutatni,

valóban csak vágóképnek lennének jók azok a 7-8 éves számítógépek, amelyekkel dolgoznunk kell – vagyis csak kellene. Nyelvtanárként abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy ha nincsenek ilyen eszközök, hát megvagyunk nélkülük. Használjuk az informatikát órán kívül. Otthon. Ki-ki a saját gépe előtt ülve. Megosztunk, feltöltünk, kommunikálunk, együttműködünk, még egy virtuális osztálytermünk is van. De mindehhez a tanulás helyszínén nem férhetünk hozzá. Mert a gépek már nem működnek jól.

És bár jelezték ezt a fenntartónak, de nem volt pénz. Volt helyette az iskola és a tanári bekamerázására.

Ugyanígy lehetetlenül el az óratartás a virtuális osztályteremben. A gépek lassúak, nem viszik a videókat, van, amiben hangkártya nincs.

Sajnos nincs mit tenni, nincs kihez fordulni, hiszen akik a forrásokról döntenek, valószínűleg Excel táblázatokat böngésznek és költségtényezőket látnak abban, ha egy iskola 8 évente felújítaná a gépparkját. Hová is lennénk, ha diákokat, pedagógiai célokat és eszközöket néznénk, igazuk is van. És sajnos abban is, hogy ők akkor végzik jól a munkájukat, ha minél kevesebb a panasz, ám kevesebb a kiadás is. Ebben érdekeltek. Ők mindnyájunknak spórolnak ezzel. Kérdés (de csak költői, persze), hogy milyen áron … .

Ugyanígy okoz gondot a kötelező e-napló vezetése, ami ugyan nagy könnyebbséget is jelenthetne az iskolai adminisztrációban, ha lennének működő eszközeik. Ahogy akadnak olyan tanárok is, akik vásárolnak nyomtatót, és otthonról hordják inkább a kiadandó anyagokat.

Levele alapján az abszurd helyzetet nem is csak a pénzhiány, hanem a fejetlenség, az átszervezést követő egymásra mutogatás okozza. Például azzal sem lehet mit kezdeni, hogy nincs rendes wi-fi az iskolában.

Még egy videót sem lehet lejátszani. Én megkérdeztem, hogy most mi lesz, de mindenki tehetetlenül nézett vissza rám. ’Jeleztük”- mondták. Mi mást tehetnénk? Dobjuk össze a pénzt egy jó wi-fi hálózatra? Használjuk a saját mobilnetünket a saját telefon előfizetésünkről? Még azt sem sikerült kideríteni, hogy pontosan kinek a felelőssége, feladata, szerződéses kötelezettsége, hogy legyen az iskolában wi-fi.

És persze lehet, hogy még így is lehetne egy jó dokumentumfilmet forgatni mindenről. Pár eszköz azért akad, a gyerekek meg mindig lelkesek. Csakhogy:

Csak azt is hozzá kell tenni, hogy az interaktív tábla adomány, a fejlesztést egy magáncég végezte, a feladatot otthon, szabadidőmben segítettem, a filmhez a diákok szereztek kamerákat, a forgatást szombaton csináltuk, a vágást saját szoftverrel, házilag oldottuk meg, végül fizetés nélküli szabadságot kaptam, hogy képviselhessem az országot a világbajnokságon. Ha szerencsénk van, lelkesen nyilatkoznak, és mindebből csak keveset észlelnek a gyerekek.

Levele végén Prievara azt írja,

Mindezek fényében nem érezném hitelesnek, ha ez a film a magyar közoktatásban zajló esemény, netán érdekes, jó példa bemutatásaként, elkészülhetne. Nem lenne ugyanis igaz. Beállított díszlet, vágókép lehetne csak annak az egyre nehezebb és elkeserítőbb valóságnak az elfedéséhez, amelyet nap mint nap kell megélnünk sokunknak, azoknak főleg, akik éreznek hajlandóságot és elkötelezettséget ilyen jellegű projektek tervezésére, kivitelezésére.

És hogy hova vezet mindez?

Mert ez egy veszélyes út. Az embernek elfogy a plusz energiája, nem tudja már ezzel tölteni a hétvégéit, az állandó bizonytalanság és sikertelenség (már megint nem megy semmi) elveszi a kedvét az újításoktól, a diákok szemében lejáratódik, szakmaisága, hozzáértése megkérdőjeleződik, nem érzi már úgy, hogy képes és érdemes ezzel tölteni az idejét. A portfólióba betesz három prezentációt (IKT pipa), megnyugszik, törekszik a Pedagógus 2 felé, majd felveszi krétát és elkezd beletörődően jegyzetelni. Ez legalább működik!

A teljes levél itt olvasható. A címlapkép Baráth Endre felvétele, a Fortepanról érhető el.