Ma ténylegesen is elbukott a kétharmad

politika
2015 március 03., 08:39
comments 195

Az első tesztet még túlélte, a másodikat már elbukta a kétharmadától megfosztott kormánytöbbség a parlamentben:

a jogállási törvény kétharmados támogatást igénylő módosító javaslatára csak 130-an szavaztak igennel, így a 44 nem szavazat és a 22 tartózkodás elég volt az elvetéséhez.

 

UPDATE 11:06: Kósa Lajos nem szavazatán múlt a kétharmad! Ha Kósa frakciótársaihoz hasonlóan igennel szavazott volna, akkor 131 támogató szavazatra csak 65 elutasító (nem vagy tartózkodó) szavazat jutott volna.

A módosító javaslat elvetése után magát a törvényt már a Fidesz sem szavazta meg.

Pedig alig pár perccel korábban az első tesztet még túlélte a kétharmad. A közigazgatási tárgyú törvények módosításánál

  • 1 képviselő tartózkodott;
  • 64 nemmel szavazott.

Vagyis a kétharmadhoz 131 igen szavazat kellett, és

annyi is lett.

 

UPDATE 11:16: A szavazás sikere a Fidesz és a KDNP frakciófegyelme mellett a jobbikos Apáti István távolmaradásán múlt, a napló szerint Apáti igazoltan volt távol a szavazástól - és nemcsak ettől, hanem az összes maitól. Ha Apáti is jelen lett volna az ülésen, és úgy szavaz, ahogy a párttársai, akkor a közigazgatási törvények módosítása is elbukott volna.

Ezzel bebizonyosodott, ami matematikailag már eddig is biztos volt: az ellenzék képes lehet megakadályozni a kétharmados törvények módosítását, ha elég fegyelmezett. A Fidesznek most csak 131 képviselője van, kettővel kevesebb, mint ami a kétharmadhoz kéne. Ha az ellenzék fegyelmezetten szavaz, vagy - mint a jogállási törvénynél, a Fideszből szavaz félre akár csak egyvalaki is - máris megakadályozható a kétharmados törvények módosítása, elfogadása.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.