Szamárhús-botrány miatt várhat bizalmatlansági szavazás a kirgiz kormányra

gasztronómia
2015 március 04., 18:12
comments 26

Nagyon komoly politikai botrány lett abból, hogy a főváros, Biskek közelében található állatfarmon szamarakat öltek le, és húsukat fővárosi éttermek számára adták el. Ami a lóhúst nagyon sokra tartó országban elég nagy sértésnek számít. A botrány hetek óta gyűrűzött, mostanra pedig odáig jutott a történet, hogy a parlament mezőgazdasági bizottsága felszólította a kormányt, március 15-éig tegyenek igazságot, különben bizalmatlansági szavazással találhatják szembe magukat.

A Guardian cikke szerint az ügy február 24-én robbant, amikor az állami televízió munkatársai helyiek panasza után eljutottak a farmra, ahonnan elég vérfagyasztó fotókat közölte számoltak be arról, hogyan vágnak ott le szamarakat a húsukért.

photo_camera Lovak Kirgizisztánban (VYACHESLAV OSELEDKO / AFP)

Önmagában szamárhússal kereskedni nem bűncselekmény ugyan, de az újságírók szerint az állatok húsát mint bárány- és marhahús adták el aztán fővárosi éttermeknek. Egyelőre nem sikerült erre bizonyítékot találni, egy népszerű étterem séfje szerint pedig mindez egyenesen hülyeség, hiszen a szamárhús csak nagyon lassan fő meg, értékes időt és energiát vesztegelve ezzel.

Mindezektől függetlenül az ügyből heves vita lett a parlamentben, az agrárügyi bizottságot vezető képviselő, Saidullah Nyshanov szerint pedig egyszerűen történelmi kérdésről van szó. A kirgiz emberek soha nem ettek szamarat. Ez szerinte egyszerűen szégyen, hogy most megtörténhetett. Egy másik képviselő, Esengul Isakov szerint ezentúl majd azt fogják mondani róluk, hogy ők a kirgizek, akik szamárhúst esznek.

A farm tulajdonosa felháborodott a vádakon, jogi eljárással fenyegette meg a közmédia újságíróit, és mint mondta, a szamárhús minden grammját hongkongi állatkertbe exportálták. Szerintük lejárató kampány folyik ellenük. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.