A brüsszelita elemzői gárda 5 legkeményebb ütése Magyarországnak

  • Rendesen szételemezte Magyarországot az Európai Bizottság.
  • Végignézték, hogy merre tart a gazdaság, és csúnya dolgokat találtak.
  • Olyan az országunkról szóló elemzés, mint egy vádirat, ahol előkerül az utóbbi évek és évtizedek összes gazdaságpolitikai bűne és bénázása.

A múlt héten megjelent Európai Bizottsági tanulmány nem a most már véget ért, IMF-fel közös hitelprogram utóellenőrzése vagy a túlzottdeficit-eljárás, ami miatt elég sokszor néztek a körmünkre a brüsszeli gazdasági elemzők – ehelyett most a makrogazdasági egyensúlytalanságok ellenőrzéséről van szó, amit minden EU-s országban vizsgálnak. Ez azóta így van, hogy az adósságválság legmélyén, 2011 végén elkezdték szorosabbra fűzni az európai gazdasági kormányzást. A most napvilágot látott anyag még nem a hivatalos bizottsági jelentés, hanem a szakértők vázlata, rá is írták az elejére, hogy "a megállapítások nem számítanak hivatalos bizottsági álláspontnak". A végleges megfogalmazás politikai vonalon még puhulhat.

Azóta sok-sok egyeztetés után kialakítottak egy kritériumrendszert, ami alapján meghatározzák, mennyire kemény hangon kell a problémákra figyelmeztetni a tagországokat. Most épp ez az állás:

// ]]>

Első ránézésre ez egész jól néz ki magyar szempontból: Németországgal vagyunk egy kalapban, szinte a középmezőnyben. Csak hát a németek az államadósságuk mellett azért vannak itt, mert túl magas a folyó fizetési mérleg többletük, gyakorlatilag túl jól állnak a többiek kárára, ezzel fenyegetik az egyensúlyt. Vannak egyébként olyan országok is, ahol nincs semmiféle egyensúlytalanság, Dánia és Ausztria mellett ide tartoznak a Magyarországgal hagyományosan összehasonlítható országok is, így Lengyelország, Csehország és Szlovákia, valamint a baltiak.

Na de mi a baj velünk? Már annál bővebben, hogy

  • 10 százalék felett van a munkanélküliség az utóbbi három év átlagában (10,7 százalék),
  • 6 százaléknál többet esett magyar részesedés a világ exportjában az utóbbi öt évben (19,2 százalékot zuhant),
  • 60 százalék felett van az államadósság a GDP arányában (77,3 százalék), és
  • mínusz 35 százaléknál rosszabb a nettó nemzetközi befektetési pozíció a GDP arányában (mínusz 84,4 százalék).

– mert ezek azok a számszerű dolgok, amelyeknél a korábban kialakított kritériumrendszerben elbukunk, és ezért a brüsszeli bizottságnál úgy látják, hogy aggodalmas figyelemmel kell követni a magyar gazdaság ügyeit. (Itt meg lehet nézni az egész táblázatot, egész tanulságos.)

Igazából olyan olvasni a 80 oldalas elemzést, mintha egy vádiratot futnánk át: csak sorolják és sorolják az elmúlt évek, évtizedek gazdaságpolitikai hibáit, gyengeségeit és próbálnak érvelni az irányváltás mellett. Az oktatásról szóló részről már írtunk röviden, de érdemes megnézni a többit is. Néhány pontba sűrítve:

1. Sebezhető az ország.

Ez alapvetően nem a mostani kormány műve, sőt, az utóbbi években egész sokat javult a helyzet, de attól még mindig tény, hogy túl magas a külső eladósodottság (tehát az államot, a vállalatokat és a háztartásokat együttvéve túl sok külföldi tőkéből kell folyamatosan finanszírozni a gazdaság méretéhez képest). Az ország nettó befektetési pozíciója a GDP arányában a 2009-es mínusz 116 százalékról több, mint 30 százalékkal javult, de még mindig magas, és nem túl jó jel, hogy főleg azzal sikerült javítani a helyzetet, hogy sokkal kevesebbet importálunk, miközben az export kissé nőtt (de messze nem annyira, mint a világkereskedelem).

A kormány által az utóbbi években bemutatott keménykezű megszorítások után a brüsszeli elemzők már nem teljesen bizalmatlanok a magyar az államadósság csökkenésével kapcsolatban. De így is csak lassan csökkenő államadósság-arányt várnak. Addig is folyamatosan nagy pénzzel kell finanszírozni a költségvetést, tehát ha bármi történik a globális pénzpiacon, ugyanúgy baj lehet, mint legutóbb 2009 elején.

A magyar államadósság GDP arányának várható alakulása, ha mákunk van, akkor sem fog túl gyorsan csökkenni.

Ennél nagyobb probléma, hogy viszonylag sok veszély fenyegeti ezt a lassan csökkenő államadósság-pályát is: lehet, hogy a forint gyengül, lehet, hogy a kormány kezd kiköltekezni, esetleg valami váratlan történik. Ha továbbra is kiábrándító tempóban nő a magyar gazdaság, akkor nincs az a fegyelmezett költségvetési politika, amivel akár csak tartani is lehetne az adósság szintjét.

(Az államadóssággal kapcsolatban azért is fontos az Európai Bizottság ítélete, mert ha Brüsszelben nem elégedettek a csökkenés ütemével, visszakerülhetünk a túlzottdeficit-eljárásba, és befagyaszthatják az EU-s forrásokat.)

Ennél is aggasztóbb viszont, hogy nem nagyon áramlik közvetlen külföldi tőkebefektetés Magyarországra, mivel nem találják az országot vonzó befektetési helyszínnek, és a tendencia is rossz.

Balra: Magyarország, Csehország, Lengyelország és a balti országok átlaga a nettó közvetlen tőkebefektetések GDP-arányban az utóbbi tíz ében. Jobbra: A magyar FDI áramlások, szintén a GDP arányában.

Ez viszont már átvezet a következő témába, ami arról szól, hogy meg van fojtva a növekedés az országban.

2. Kevés a hitel, kevés a beruházás, kevés a növekedés.

Magyarországon most már évek óta egyszerre van egy ciklikus hitelállomány-leépítés, miközben a bankokra kivetett közterhek is magasak. Ráadásul a pénzügyi szektor eleve szenved, rengeteg a nem teljesítő hitel, és ebben túlságosan nagy javulás sem várható. Ha a pénzügyi közvetítő szektor nem működik megfelelően, akkor nem jutnak el a megtakarítások a termelőszektorokba sem, tehát egyszerűen nem fog pörögni a gazdaság.

Az Európai Bizottság nem bízik abban, amiben a kormány, hogy a tavaly látott beruházás-javulás folytatódna (igaz, a jelek szerint már tavaly év végén elkezdett leállni a beruházások emelkedése). Főként a banksanyargatás, részben pedig az várhatóan egyre kevesebb kiszórható EU-s pénz miatt gondolják ezt. Beruházások nélkül csak vagy átmeneti lesz a növekedés, vagy a belső fogyasztás növekedésen fog alapulni, de akkor meg búcsút mondhatunk a kedvező külső pozíciónknak, a folyó fizetési mérleg többletének.

Fontos viszont, hogy az elemzés a jelek szerint azelőtt készült, hogy Orbán látványosan kibékült volna a bankszektorral, és megígérte volna a bankadó csökkentését, továbbá úgy általában a bankleckéztető politika leállítását. Bár az is igaz, hogy ennek konkrét jele egyelőre nincs.

Ezért aztán Magyarországon főleg a tőke oldalán lényegesen alacsonyabb a potenciális növekedés, mint Lengyelországban vagy Szlovákiában. Picit javult az utóbbi években – és elég valószínű, hogy szinte csak átmeneti tényezők miatt –, de a gazdagabb országokhoz való felzárkózáshoz messze nem lesz elég:

A magyar potenciális növekedés: ennyi lehetséges növekedés van Magyarországban pusztán a tőke, a munka és a kettő termelékenységének változása alapján.

3. Béna az adórendszer.

Az egész adórendszerünk egy nagy káosz, ezt elég jól tudjuk magunktól is, de az EB szépen felsorolja a bajokat. Az EB-nek tetszik, hogy az áfa magas, mivel ez elvileg kevésbé torzítja a növekedést, azt viszont fájlalják, hogy nincs ingatlanadó, mivel az is a növekedést kevésbé romboló adók közé tartozik.

Az egyik probléma a kormány kedvenc bevételnövelési módszere, az egyes szektorokra kivetett adók. Ezt nem csak a bankokkal játszották el, hanem az összes olyan szektorral, ahol a vállalatok nem tudnak elmenekülni az országból. Ezek az úgynevezett "non-tradable" szektorok, tehát a távközlés-energetika-kiskereskedelem vonal, mind megkapták a maguk szektoradóját, sőt, az utóbbi hónapokban új szektoradók is jöttek (például a reklámadó vagy a Nébih-adó). A költségvetést egyre nehezebb elképzelni ezek nélkül a gazdaságtorzító adók nélkül, ráadásul bármelyik gazdasági szektorban retteghetnek a szereplők, hogy kapnak valami hasonlót a nyakukba.

Ott van továbbá az adók száma (sok), az adótervezés bonyolultsága, mindez nagy költségekkel jár a cégeknek. A jelentés megemlíti az áfacsalások felszámolásának nehézségét, de azt is, hogy az ennek érdekében létrehozott EKÁER éppen hogy nehezíti a cégek helyzetét, a bevezetése körüli bénázás rontja a viszonyok kiszámíthatóságát, áttekinthetőségét. És ott van még egy nagyobb gond, a munkát terhelő adók és járulékok kérdése, ami átvezet a következő témához:

4. Rossz az egész munkával kapcsolatos politika.

Közismert dolog, hogy nagyon nagy Magyarországon az adóék, irdatlanul nagyok a foglalkoztatás terhei. Bár azt a brüsszeli elemzők is elismerik, hogy ebben történt némi előrelépés (az úgynevezett munkahelyvédelmi akcióterv), de ez még mindig kevés volt ahhoz, hogy például az átlagjövedelem felét kereső, egyedülálló átlagdolgozó jövedelemarányos adóterhei ne a legmagasabbak legyenek az egész EU-ban.

Magyarországon az egyik legrövidebb a munkanélküli segély jogosultsági ideje az egész EU-ben, ráadásul a segély összegében is a legalacsonyabbak között vagyunk. Ez annyiban talán jó, hogy mindenkit a munkakeresésre ösztönöz, de van egy ennél pusztítóbb mellékhatása: sokan úgy fogadnak el állásokat, hogy valójában sokkal jobb pozíciókra is alkalmasak lehetnének, de nincs lehetőségük további keresésre. Ezzel csökken a termelékenység a gazdaságban.

"Nagyon rossz a jövedelmi egyenlőtlenségek kezelése: a felső három jövedelmi tized több állami segítséget kap, mint a legalsó három jövedelmi tized. A rezsicsökkentés nem segítette érdemben a szegényebb háztartások lakhatását, viszont nagy megtakarításokat okozott a gazdagabbaknak" – áll a jelentés egyik legkeményebb bekezdésében. Nem jó ötlet az sem, hogy az idei költségvetés tíz százalékkal visszavágja a szociális kiadásokat, többféle segélyt pedig megszüntet vagy utal önkormányzati hatáskörbe, mivel már most is rengetegen lehetetlenülnek el a szociális háló gyengesége miatt. Ők aztán a munkaerőpiacra is nehezebben fognak visszatérni.

A kormány ahelyett, hogy célzott – például az átképzésre szorulók, a szegények, a nők vagy a fiatalok helyzetét segítő – munkaerőpiaci programokat indítana, inkább mindent egy fegyverrel, a közmunkával akar megoldani.

Pedig a közmunka sajnos különösen nagy rossz, mivel semmi nem igazolja, a közmunkaprogramban résztvevőket hozzásegítené jobb állásokhoz, viszont elég nagy a kockázat, hogy rengetegen úgy bele fognak ragadni, hogy soha nem evickélnek ki onnan. (Az EB szerzői itt elég erősen támaszkodnak Cseres-Gergely Zsombor, Molnár György és szerzőtársaik tanulmányaira; a szerzőkkel mi is beszélgettünk a témáról, ezt a beszélgetést itt találja.)

5. Minden átláthatatlan, kiszámíthatatlan és korrupt.

Nagyjából Orbánék kormányzásának kezdete óta állandó siráma az üzleti szereplőknek, hogy amellett, hogy milyen sok adót kell fizetni, még fel se lehet készülni a kormány legújabb, minden egyeztetés nélkül, viszont rohamtempóban elővezetett ötleteire.

Az Európai Bizottság elemzői ezt úgy fogalmazzák saját zsargonjukban, hogy "instabil a szabályozói környezet", és szépen ismertetik is ennek különböző elemeit:

  • Versenytorzítás, főleg szolgáltató szektorban. Magasak a belépési korlátok, amivel a nagyobb szereplők visszaélhetnek a kisebbek javára.
  • Átláthatóság és kiszámíthatóság hiánya: a döntések érintettjeivel való egyeztetések és megvalósíthatósági tanulmányok hiánya, rövid átállási időszakok, improvizáció, folyamatosan módosítgatott törvények, és így tovább.
  • Korrupció, különösen a helyi szintű politika és a politika-közeli üzletemberek összefonódása. Borzalmas információhiány az állam pénzügyeiről, ami kedvez a lopásnak. (Bővebben az EU korrupciós jelentésében.)
  • Közbeszerzések és az EU-s pénzek lopásgyanús kezelése.
  • Magas adminisztratív terhek.
  • Kevés pénz kutatás-fejlesztésre.

Persze az Európai Bizottság ezt már többször leírta, így most annyit állapítanak meg végszóként igen keserűen, hogy nem történt semmi javulás. Ha a kormány "csökkentette is a bürokráciát" valahol, akkor más, ugyanabban az időben meghozott döntéseivel legalább annyira növelte a terheket máshol.