A CIA igazgatója elismerte, hogy továbbra is tartanak külföldi kihallgatásokat

John Brennant, a CIA igazgatóját egy New York-i beszélgetésen újságírók arról kérdezték, hogy az Egyesült Államok hírszerzése valóban megszüntette azt a gyakorlatot, hogy terroristagyanús személyeket vesz őrizetbe, és hallgat ki nem teljesen legális körülmények között. Brennan válaszában azt mondta, hogy az Egyesült Államok ügynökei továbbra is sikeresen dolgoznak együtt szövetséges országok kormányszerveivel, és közös elfogásokra, valamint közös kihallgatásokra is sor kerül.

„Vannak helyek szerte a világon, ahol a CIA más titkosszolgálatokkal együttműködve képes őrizetbe venni és kihallgatni embereket az összekötőinken keresztül.”

Brennan ezzel részben beismerte azt, amiről az amerikai médiában már több találgatás és riport is megjelent, azaz, hogy a CIA annak ellenére is tovább végezheti kontroll nélküli és morálisan kétes kihallgatásait, hogy ezeket Obama elnök egyszer már leállította. 2009-es hivatalba lépésekor ugyanis az elnök harcot esküdött a CIA black site-oknak hívott, titkos büntetőtáborai ellen, melyeken több terroristagyanús személyt is fogva tartottak és brutális eszközökkel hallgattak ki. Az elnök hivatalosan is véget vetett ennek a programnak.

Azonban nagyon úgy tűnik, hogy a CIA-t most sem akadályozza meg semmi az ilyen kihallgatások végrehajtásában, és abban, hogy foglyait olyan államokba vigye, ahol a kihallgatókat nem kötik olyan erős emberi jogi szabályok, mint az Egyesült Államokban. Jeremy Scahill, az Intercept újságírója például korábban részletes cikkben mutatott be egy Mogadisuban, Szomália fővárosában található titkos börtönt, melyet hivatalosan a szomáliai kormány működtet, a gyakorlatban azonban az épület a CIA ellenőrzése alatt áll, a kihallgatók is az amerikai ügynökségtől kapják a fizetésüket. (Intercept)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.