Életfogytiglant kértek Biszku Bélára

bűnügy
2015 március 18., 09:55
comments 90

Életfogytiglani szabadságvesztést kért az ügyész az 1956-os forradalmat követő megtorlások miatt háborús bűntettekkel vádolt 94 éves Biszku Bélára a Fővárosi Ítélőtáblán tartott másodfokú tárgyaláson. Tavaly májusban az elsőfokú bíróság öt és fél év szabadságvesztésre ítélte Biszku Bélát felbujtóként, több emberen elkövetett emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett, illetve más bűncselekmények miatt.

A vádpontok között van az 1956 decemberi salgótarjáni sortűz, aminek 46 halálos áldozata volt. Biszku Béla 1949-től vett részt az akkori állampárt irányításában, idővel a legfelsőbb vezetés tagja lett, és volt belügyminiszter, illetve miniszterelnök-helyettes is. A vádlott az eljárás során tagadta bűnösségét, védője korábban felmentést kért. Várhatóan májusban tartják a védőbeszédeket, illetve hozzák meg a másodfokú döntést.

biszku_bela_4

Január tizenhatodikán kezdődött Biszku Béla perének másodfokú tárgyalása. Akkor mindössze tíz percet tartott az egykori belügyminiszter tárgyalása, mert ügyvédje, aki nem titkolta, hogy Strasbourgig vinné Biszku ügyét, elfogultsági indítványt adott be a bírói tanács ellen. Magyar Gábor ügyvéd szerint politikai hecckampány folyik, ezért a bíróságok elfogultak, szeretné elérni, hogy hadbíró ne is vegyen részt a tárgyaláson.

biszku_bela_2

A politikai hecckampány része volt az ügyvéd szerint, hogy a jogalkotó csak a vádlott miatt írta meg a Lex Biszku törvényt. Magyar Gábor szerint poltikai játszma zajlik a Jobbik és a Fidesz között. A Fidesz a jogalkotó szerepében törvényeket hoz, hogy kifogja a Jobbik vitorlájából a szelet. Az ügyvéd szerint különösen aggályos ebben az ügyben, hogy Lázár János miniszter már korábban megfogalmazott igényeket arról, milyen ítéletet látna szívesen. Az elfogultság miatti halasztási kérelem Strasbourg miatt is szükséges Magyar Gábornak és Biszkunak, hogy felmutathassák, hogy minden jogi eszközt bevetettek Magyarországon.

Magyar elfogultságról szóló beadványát a Fővárosi Ítélőtábla elutasította.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.