Előkerült a Fidesz 2014-es választási programja

Mint közismert, a választások előtt a politikai pártok össze szokták foglalni, hogy mit készülnek elvégezni az elkövetkező négy évben; tájékoztatják potenciális szavazóikat terveikről, hogy azok a program alapján el tudják dönteni, kire bízzák az ország irányítását. A pártok ilyenkor ígérgetnek, fogadkoznak, hazudoznak vagy igazat mondanak, a lényeg, hogy később számon lehet kérni rajtuk, ami a programjukban szerepelt, és ha túl sokat hazudtak, ennek alapján el lehet őket zavarni a vérbe.

Van persze kivétel is. Egy évvel ezelőtt az akkor már négy éve hatalmon lévő Fidesz úgy indult neki az újabb országgyűlési választásoknak, hogy egyáltalán nem tett közzé programot. És amikor ezt számon kérték rajta, Orbán Viktor mindössze annyit üzent a Facebookon:

"Én most itt csalódást fogok okozni Önöknek, mert a mi programunk egyetlen szóban foglalható össze, s ez úgy hangzik: folytatjuk."

Illetve rögtön pontosított is, nehogy a végén még túl pökhendinek hangozzék:

Szerényebben fogalmazva két szóban foglalható össze: folytatni szeretnénk.

Eltelt egy év, és mit ad isten, előkerült a Fidesz 2014-es választási programja. Itt van pontokba szedve. Aki 2014 áprilisában a Fideszre szavazott, erre a programra szavazott. Vagy nem erre szavazott?

fideszprogram2

fideszprogram4

fideszprogram3

fideszprogram5

fidesz_program1a

fidesz_program2a

(- Ács Dani, anarki)