Napokkal az Alpokban bekövetkezett tragédia után még minden európai újság a Germanwings tragédiájával van tele. Hasonló repülőgép-katasztrófára alig van példa a kontinensen, az pedig, hogy minden jel szerint a másodpilóta szándékosan vezethette neki a gépet a hegyoldalnak, bőven elég ok arra, hogy a bulvárlapok is rajta maradjanak az eseten.

A rengeteg cikk és találgatás közepette pedig szinte észrevétlenül elindult egy folyamat, aminek hosszabb távú hatásai bőven túlmutathatnak a mostani tragédián: számos felületen elindult egy olyan általánosítás, ami szerint Andreas Lubitz mentális állapotával egyszerűen megmagyarázható, hogy mi történt. Ezek az elnagyolt, felszínes válaszok pedig borzasztóan veszélyesek, mert odáig is elvezethetnek, hogy az állapotuk miatt eddig is stigmatizált, mentális betegségekkel küzdő emberek még jobban kirekesztődjenek a társadalomból.

Ezért van az , hogy számos szakértő igyekszik hangsúlyozni, a legártalmasabb, amit most tehetünk, ha spekulációkba kezdünk Lubitz diagnózisával kapcsolatban. Simon Wessely, a londoni King's College pszichiátriai intézetének oktatója szerint egyszerűen fogalmunk sincs, mi játszódhatott le a másodpilóta fejében. De még ha a teljes orvosi dokumentációja rendelkezésünkre állna, és szakértői interjúkat is készítettek volna vele, ezek az esetek sem magyaráznának meg egy ennyire érthetetlen cselekedetet.

Az Atlantic oldalán megjelent írásában Julie Beck részletesen vette végig azokat a szalagcímeket, mellyel a legnagyobb lapok beszámoltak az esetről. A "depressziós tömeggyilkos" állandó jelzője lett a férfinak, akit folyamatosan őrültnek és mentálisan zavartnak állítottak be. Pedig a helyzet megértésének kulcsa éppen abban rejlik, hogy azok, akik hasonló tömeggyilkosság elkövetésére képesek,  nem tipikus mentális betegek. Az olyan ismert mentális betegségekben, mint a skizofréniában, a bipoláris személyiségzavarban vagy a komoly depresszióban szenvedő emberek döntő többsége soha nem követ el semmiféle erőszakos cselekedetet.

És ezt kutatások is alátámasztják. Egy becslés szerint az erőszakos bűncselekmények elkövetőinek csupán 5 százalékánál áll fenn valamilyen mentális zavar állapota. A depresszióban szenvedőket Svédországban vizsgálták, ott egy kutatás 47 ezres mintával dolgozva arra jutott, hogy a betegségben szenvedő férfiak 3,7, nőknek pedig 0,5 százaléka követett el erőszakos bűncselekményt. A teljes társadalomban ez az arány 1,2 százalék, illetve 0,2 százalék. Azaz lehet arról beszélni, hogy a depresszió egy létező rizikófaktor. Csak ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy milyen mértékben. 

Az pedig, ahogy a sajtó most a másodpilóta ügyét kezeli, félő, hogy ahhoz vezet, hogy a többségi társadalom szemében még tovább stigmatizálódjanak az olyan betegségek, mint a depresszió. Melyben egyes becslések szerint minden ötödik ember szenvedhet. És a hasonló szalagcímek, mondatok épp azt akadályozhatják meg, hogy segítséget kérjenek, hogy beszéljenek problémáikról.

Miközben a legtöbb kutatás szerint a mentális zavarok a nyugati társadalmakban tapasztalható erőszakos cselekedetek négy százalékáért lehetnek felelősek, a társadalomban mégis más kép él minderről. Számos kutatás mutatja azt, hogy az emberek hajlamosak a mentális betegségeket az erőszakkal és a fenyegetettséggel összekötni: egy 2013-as Gallup-kutatás szerint a megkérdezett amerikaiak 48 százaléka gondolta azt, hogy a mentális betegek kezelésére kiépült rendszer hibáinak komoly szerepe van egy katonai támaszponton bekövetkezett lövöldözésben.

Az persze természetes és érthető törekvés, hogy a mostani tragédia után a leendő pilóták alaposabb egészségügyi szűrésen vegyenek részt, olyan egészségügyi rendszer alakuljon ki, amely hamarabb be tud avatkozni, ha zavart érzékel. Még akkor is, ha annak meglehetősen kicsi az esélye, hogy a mostanihoz hasonló irracionális és előrejelezhetetlen tragédiát ezzel megakadályozzanak.

És mint Beck írja, az ilyen magyarázatok nagyon leegyszerűsítik a képet, egyedül a betegségeket teszik meg okozatként, nem vesznek figyelembe más tényezőket. Pedig ilyenek ismertek, például van kutatás, ami szerint a szenvedélybetegséggel és mentális problémákkal küzdő emberek nagyobb arányban követnek el erőszakot, mint azok, akik nem függői semmilyen tudatmódosító szernek. De ez csak egyike a létező, de nem figyelembe vett rizikófaktoroknak. Ilyen még a fiatal korban elszenvedett erőszak, illetve ha valaki szemtanúja volt környezetében erőszaknak.

Az erőszakos cselekedetek borzasztóan komplex történések, melyek megértéséhez rengeteg faktort kell figyelembe venni. A mentális betegség egyike ezen faktoroknak, de csak erre visszavezetni a történteket, súlyos általánosítás. Arról nem is beszélve, hogy egy szimpla erőszakos eset, mint mondjuk valakinek a megütése és egy olyan eset között, mint ez a mostani tragédia, jóval több a különbség, mint a hasonlóság. Teljesen természetes emberi igény, hogy egy ennyire irracionális esetet megpróbálunk megérteni. De ha ez csak annyit jelent, hogy általánosítunk abból a kevés információból, amit az újságok kiderítettek az orvosi előzményekről, nem lesz valós képünk a tragédia okairól. Viszont súlyosan árthatunk embereknek, akik komoly mentális betegségekkel küzdve próbálják élni életüket. (Atlantic, Guardian, TIME, felső kép: JEFF PACHOUD / AFP)