Sok szó esik a 20-as, 30-as korosztály problémáiról, de mintha sokszor épp ez a sok beszéd fedné el a lényeget. Az amerikai pszichoterapeuta, Satya Doyle Byock könyve kísérlet arra, hogy megmagyarázza, mi okozza ezt a rengeteg feszültséget, és megmutassa azt is, hogy mikor lehet hatékony eszköz a terápia.
A Ginny & Georgia állandóan megkapja a Szívek szállodájához való hasonlítást, de ez mindössze annyiban állja meg a helyét, hogy itt is egy olyan anya-lánya páros a főszereplő, ahol az anya maga is gyakorlatilag gyerek volt, amikor megszületett a gyereke, akit aztán egyedül és saját erejéből nevelt fel. Ezen kívül azonban minden totálisan más.
Jennifer Teege felnőttként tudta meg, hogy a nagyapja náci lágerparancsnok volt, és ez a tény kiforgatta sarkaiból a világát. Éveket töltött azzal, hogy rekonstruálja és megértse a családja múltját, és feldolgozza a mérgező titok hatásait. A könyve mellett a társadalmi szembenézésről, a menekültválságról és a reményről is beszélgettünk vele.