A Quaestor még az utolsó pillanatban is szórta a kötvényeket az önkormányzatoknak

gazdaság
2015 április 04., 05:54
comments 237

A pénzügyi közvetítők azzal győzködték az önkormányzatokat, hogy a Quaestorral nem lehet gond, hiszen a fideszes önkormányzatok többsége is náluk fekteti be a pénzét, a hozamok pedig azért ennyire jók, mert a cég jól fekszik a kormánynál. Így  a Quaestor még közvetlenül a bedőlése előtt is nagyban osztogathatta a kötvényeit az önkormányzati ügyfeleinek.

Mivel a legtöbb polgármesterben nem működött úgy az életösztön, mint a miniszterelnökben, ezért nem is tudták  időben kimenteni a pénzüket. Ha  kiderül, hogy kamukötvényeket kaptak a Quaestortól, akkor annyi a megtakarításnak.

Nyugi, majd hétfőn

A jobbikos vezetésű Törökszentmiklós március 6-án, éppen három nappal a Quaestor csődjéről szóló hír előtt kapott ajánlatot a cégtől, hogy hosszabbítsák meg még egy hónappal az eddigi lekötésüket. Az önkormányzat már évek óta együttműködött a Quaestorral, nem gondolták, hogy gyanakodniuk kellene a brókercégek bedőlése miatt. Úgy voltak vele, hogy jó helyen van a pénz, a pénteken beérkezett ajánlatra pedig ráérnek majd hétfőn is válaszolni. Hétfőn már nem nagyon volt kinek válaszolni.

Összesen 103,5 millió forintjuk ragadt bent Quaestor-kötvényekben.

Lenne itt egy még jobb ajánlat is

Dunaszeg legutóbb novemberben fektette be megtakarításait a Quaestornál, hogy tavasszal abból tudják finanszírozni az útépítési és csatornafelújítási projektjeiket. A lekötés március 18-án járt volna le. Eléggé megijedtek mikor február végén hallottak a Buda-Cash bedőléséről, a független polgármester érdeklődött is a Quaestornál, hogy biztonságban van-e a pénzük, de megnyugtató választ kapott. Aztán március 9-én,

az összeomlás előtti délelőttön pedig még külön ajánlat is érkezett a Quaestortól, hogy mindenképpen tartsák bent a pénzüket a lejárat után is, mert akkor nagyobb hozammal vehetik majd ki.

Mivel a falu már a 90-es évek óta együttműködött a céggel, alapvetően jó tapasztalataik voltak, így különösebben nem is gyanakodtak, hogy baj lehet. Most nem tudják, hogy mikor jutnak hozzá a pénzükhöz, a tervezett felújításokat azért inkább elhalasztották.

50 980 000 forinthoz nem férnek hozzá.

Már várták március 9-ét

Abony városának épp a csőd napján, március 9-én járt volna le a lekötése, így a városvezetés döbbent meg legjobban a Quaestor csődjéről szóló hírektől. Mikor másnap a független polgármester rákérdezett a Quaestornál, hogy most akkor mi lesz, nyugtatgatták, hogy a csődjelentés ellenére sincs nagy baj, március 13-án már a számlájukon is lesz a pénz. Ez természetesen nem történt meg, mivel az MNB már március 10-én felfüggesztette a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét.

Ezt a bevételt beépítették az idei költségvetésbe, ezért most minden borul. Azzal, hogy lefújtak minden fejlesztést és nem indulnak pályázatokon, nagyjából másfél hónapra levegőhöz jutottak, de ha azután sem férnek hozzá a pénzükhöz, akkor akár fizetésképtelenné is válhat a város.

279 millió forintot nem kapnak meg.

Az érintett önkormányzatok arra eddig nem kaptak választ sem a Quaestortól, sem az MNB-től, hogy mire számíthatnak. Egyedül Törökszentmiklós fideszes országgyűlési képviselője beszélt arról, hogy

ha nagyon ég a ház, akkor a kormány be tud segíteni a működési költségekbe, de a bebukott összeg teljes megtérítésére nem tudnak ígéretet tenni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.