Már arra az ötletre sem gondolunk szívesen, hogy a globális élelmiszerhiányt esetleg a rovarok felzabálásával lehetne megoldani, úgy pedig végképp nem szeretünk magunkra tekinteni, mint apró rovarok és mikrobák mozgó játszóterére. Pedig a helyzet az, hogy ha a testünkről van szó, akkor inkább ők vannak fölényben: közel tízszer annyi baktérium élősködik bennünk, mint ahány emberi sejtünk működik.

Persze ezek közül nem mind ártalmas, sőt, egy részük nélkül nem tudnánk emészteni sem. Végeztek kísérleteket egereken, akiknek a beleiben nem dolgozott elég baktérium, és nekik háromszor annyi kalóriát kellett bevinniük, hogy fenn tudják tartani a testsúlyukat, mint azoknak, akiknek rendben volt az emésztésük.

A bőrünkön mászkáló rovarokkal már más a helyzet, mert bár ők is nagyon jól elvannak a társaságunkban, de már kevésbé hasznosak.

Arconpörgés

Például azok nélkül a demodex atkák nélkül biztosan meglennénk, akik  a hajtüszőinkben, az arcunk felszínén, az orr és a szemhéj környéki faggyúmirigyeinkben élnek.

A szabad szemmel nem látható, 0.15-0.2 mm hosszú atkák ezzel még nem is zavarnának sokat, ott csak fehérjével és zsírral táplálkoznak, azonban mikor leszáll az éj, előjönnek a tüszők közül, és olyan 8-16 mm/órás sebességgel megindulnak az arcunkon párosodni. Ez a mozgás erősen irritálja a bőrön található idegvégződéseket, ami rohadtul tud viszketni. Ezt csak fény hatására hagyják abba, akkor visszahúzódnak a helyükre.

Az atkafertőzés inkább az idősebbek között elterjedt, normál esetben tünetmentes, azonban ha valakinek esetleg megbillen az immunrendszere, akkor túlszaporodhatnak, ami gyulladást, hajhullást vagy az arcon akár rosacea kialakulását is okozhatja.

Mivel nagyon lassan mozognak, ezért általában nem közvetlen érintkezéssel terjednek emberről emberre, hanem atkákkal teleszórt párnákról szedjük fel őket.

Tetvek

Ne gondoljuk, hogy egyedül az eszközhasználat volt az, amiben az evolúció során az ember felül tudta múlni a csimpánzokat és a gorillákat. Míg az emberszabásúakban általában csak egy-egy tetűfajta él meg, addig az ember egyből háromnak is otthont adhat. Ez leginkább azzal áll összefüggésben, hogy az ember elkezdett ruhát hordani, és a testét már nem egybefűggő szőr borítja.

A nemi szervek környékén élősködő lapostetveket az emberek ősei úgy 3,3 millió évvel ezelőtt kaphatták el a gorilláktól. Igen, a kutatók fejében is megfordult, hogy esetleg ők is szexuális úton szedték össze, és ezt nem is zárták ki teljesen, de David Reed a Kalifoirniai Egyetem kutatója szerint ezt már sosem fogjuk megtudni. Lehet, hogy annyi is elég volt hozzá, hogy az emberek elődei csak a gorillák fészkeiben aludtak vagy egyszerűen felzabálták őket. Esetleg valamilyen sorrendben mindhárom. A lényeg az, hogy azóta nem igazán tudunk megszabadulni tőlük.

A másik kettő, a fejtetű és a ruhatetű között már nincs is nagy különbség, már nem is kezelik őket külön fajként, csak alfajként. Ezek őse a csimpánzokban is megtalálható. Az eredeti fejtetűből akkor fejlődött ki a ruhatetű, amikor az ember úgy 40-70 ezer évvel ezelőtt elkezdett ruhákat hordani. Mintha elege lett volna az emberből, inkább átköltözött a ruhákba, ide is rakja a petéit, viszont vért szívni azért még visszajár. A különválás eredménye, hogy a ruhatetű már fertőző betegségeket, akár tífusz is képes terjeszteni, ezért

a történelem folyamán gyakran előfordult, hogy a ruhatetű hadseregeket tizedelt meg.

Többek között Napóleon is a neki köszönheti, hogy 1812-ben az oroszországi hadjárata tömegkatasztrófával ért véget.