A TASZ beperli a józsefvárosi önkormányzatot

Egészségügy
2015 április 10., 12:45
comments 107

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) azt kifogásolja, hogy mióta a Kocsis Máté vezette önkormányzat elűzte a kerületből a Kék Pont Alapítvány által szolgáltatott tűcsere-programot, teljes titokban tartják, hogy mit tesznek a kerületben létező drogügyi krízishelyzet kezeléséért. (A cikk megjelenése óta az önkormányzat ezzel kapcsolatban közleményt adott ki, ezt cikkünk alján lehet megtalálni.)

A Kék Pont-féle tűcsere bezárása után az ombudsman állásfoglalása szerint is jogsértő helyzet jött létre, épp ezért a TASZ közleménye szerint az alapjogi biztos is felkérte az önkormányzatot, hogy gondoskodjon a kerületben maradt drogfogyasztók terápiás és ártalomcsökkentő programokba jutásáról. A civil szervezet arra lett volna kíváncsi, mit tett az önkormányzat ennek érdekében, ezért kikérték a Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum üléseinek jegyzőkönyvét. A JKEF azonban megtagadta ezt, ugyanis ez szerintük ha kiadnák a jegyzőkönyveket,

„a zavartalan szakmai munka végézését” veszélyeztetné.

Maga az indoklás a TASZ szerint teljes rejtély. Ez az a fórum, ahonnan a Kék Pontot kitette tavaly az önkormányzat, és idekerült be koordinátorként a számos szcientológus-rendezvényen felbukkant Szomor Katalin.

A TASZ közleménye szerint a tűcsere bezárásának egyedüli haszonélvezői valójában a vírusok, melyek most jóval könnyedebben terjedhetnek a kerület lakosai között, és melyek nyílván nem fognak megállni a drogfogyasztók között. Arról, hogy tűcsere-program nélkül milyen kevesen múlhat, hogy kitör-e a HIV-járvány, itt írtunk részletesen.

Az önkormányzat indoklása szerint a JKEF tagjai nem közszereplőként, hanem szakértőként vesznek részt a testület döntéselőkészítő munkájában, ezért nem nyilvános, ami ott elhangzott. A TASZ szerint viszont ez a testület az adófizetők pénzéből működik és közfeladatot lát el. Ezért fordulnak bírósághoz. (via A TASZ jelenti)

Update: délután megkaptuk a józsefvárosi önkormányzat reakcióját is, e szerint:

Józsefváros Önkormányzata határozottan cáfolja azokat a sajtóban megjelent sugalmazásokat és állításokat, melyek szerint a Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum titkolja, hogy mit tesz a droghelyzet megoldása érdekében. A városrész drogellenes stratégiája közel egy tucat civil szervezet és számos egészségügyi és szociális intézmény bevonásával elkészült, az bárki számára hozzáférhető. A munkában ismert toxikológusok, addiktológusok, jogvédők, szociális területen dolgozók vettek részt, az ő nevük is elérhető. Minden ezzel ellentétes sajtóhíreszteléssel szemben jogi lépéseket teszünk.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.