Pörgetjük a készpénzt, finanszírozzuk az államot

  • Alacsonyabb kamatok + drágább bankok + ingyenes készpénzfelvétel + megrendült bizalom a pénzügyi rendszerben + agresszív állami kampány = több $$$$$készpénz$$$$$ és állampapír.
  • De kinek jó ez?

A magyarok több mint hatvan százalékának nincs semmi megtakarítása – már az ingatlanján kívül, amiben lakik, már aki lakik valahol –, és a meglévő megtakarítások is nagyon egyenlőtlenül oszlanak el a jövedelmi/vagyoni csoportok szerint. De akiknek van félretett pénze, azoknak összességében, papíron szépen gyarapszik a vagyonuk. Ráadásul a tartozásokat is fizetik vissza a magyar háztartások, szóval hízik az a nettó pénzügyi vagyon, egyre gazdagabb a nemzet.

A magyar háztartások tartozásait a piros vonal jelzi, a fekete vonal pedig a pénzügyi vagyonukat (utóbbiba sok minden beletartozik a bankbetétektől és készpénztől kezdve az üzletrészeken át a befektetési jegyekig és biztosításokig). A kettő különbsége a nettó pénzügyi vagyon.

Tehát ha a magyar háztartások vagyonából levonjuk a tartozásokat, akkor még mindig marad majdnem annyi pénz, mint a GDP, tehát amennyit egy év alatt termel az ország, nagyjából 30 ezer milliárd forint.

Na de hol parkol ez a sok-sok pénz?

A legfrissebb adatok szerint itt van a pénz, a magyarok pénze:

(A zöld szelet, ami az üzletrészeket jelzi, nem a legmegbízhatóbb a világon, mivel nagyrészt a magyarok saját cégeinek tulajdoni hányadát hivatott jelölni, amiknek gyakran nincs piaca, ami alapján mérni lehetne az értéket. Lehagytuk az ábráról a magánnyugdíjpénzek lenyúlásából eredő technikai számlákat, és a visszatartott bérköveteléseket, adó/járulékköveteléseket is.)

A gazdaság szempontjából valószínűleg az lenne a legjobb, ha olyan magyar cégekhez találna utat a magyarok megtakarítása, amelyek versenyképesek a nemzetközi piacon, és egyre jobb dolgokat hoznak létre, egyre nagyobb hozzáadott értéket teremtenek, munkát adnak, adót fizetnek, és így tovább.

Európában (és Magyarországon is) hagyományosan a bankok szokták betölteni azt a szerepet, hogy eljuttassák a lakosság megtakarításait a cégekhez, míg például az Egyesült Államokban inkább a részvény- és vállalati kötvénypiac szokta betölteni ezt a szerepet (sokak szerint egyébként a nyilvános piaci szabályok eredményeként létrejövő átláthatóság miatt valamivel hatékonyabban, mint a rejtőzködőbb, titokzatoskodóbb európai banki finanszírozós modell). A bankok jellemzően igyekeznek különböző időtávokon a forrásokat bevonni – amiben nagyon fontos szerepe van a háztartások megtakarításainak –, hogy aztán továbbhitelezzék ezt a pénzt a gazdaság remélhetőleg életképes szereplőinek.

Pörgetjük a készpénzt

Csakhogy Magyarországon évek óta háború folyik a bankok ellen, amiben a kormányzati hergelés, a bankadó és a devizahiteles veszteségek bankokra tolása csak egy része az összképnek. Ezen kívül is volt három nagy csapás a banki betétgyűjtésre a kormány részéről:

  1. Az MNB-s kamatcsökkentés (2012 nyár végétől, aminek persze sok jó hatása is volt).
  2. A tranzakciós illeték / csekkadó (2013 elejétől, majd 2013 nyarától a megduplázása).
  3. Az ingyenes készpénzfelvétel (2013 őszétől).

A tranzakciós illeték 2013-as bevezetése óta 35 százalékkal több készpénz (zöld sáv) van a magyar háztartásoknál az MNB adatai szerint:

kp + bankbetét

Igaz, nem csak a nép zsebében lévő készpénz állománya növekszik: a 2012 augusztásban indult kamatcsökkentések hatására egyre kevésbé éri meg lekötött bankbetétet tartani (hiszen ez utóbbiak általában éppen annyi pénzt hoznak, mint a jegybanki alapkamat).

Az egyre alacsonyabb kamatok mellett tehát a pénz egyre kisebb részét kötötték le a bankban, a negyedével vissza is esett az itt tartott pénz, jó 1500 milliárd forint talált utat valahova máshova. A tanácstalanság jele, hogy jelentősen nőtt az egyszerű folyószámlabéteteken álló pénz aránya, de hasonlóan dinamikusan nőtt a készpénz mennyisége is. Mindenesetre hiába csapott le az MNB és GVH a tranzakciós illeték miatt bedráguló banki díjemelésekre (ami miatt a pénzintézetek jellemzően visszavettek, és azóta is nyelik a veszteségeket), a készpénz térhódítása töretlen.

Ha egy picit visszamegyünk az időben, és azt nézzük, hogy mekkora a készpénz aránya a háztartások összes pénzügyi vagyonának arányában, az látszik, hogy nagy baj idején megugrik, növekedés idején pedig visszaesik. Talán mert nyugodtabbak az emberek, talán mert amikor növekedés van, akkor jellemzően az infláció is magasabb, ami fokozatosan lemorzsolja a készpénz értékét.

(Egyébként különösen érdekes, hogy ezen belül mennyire megugrott a háztartásoknál lévő deviza készpénz 2008 második-harmadik negyedévében: hirtelen 100 milliárdról 500 milliárdra nőtt. Annyira megijedt mindenki akkoriban, hogy csak a keménydevizában bíztak meg.)

Ma mindenesetre rengeteg dolog szól a készpénz mellett. Az alacsony jegybank kamatok mellett az infláció is megszűnt, deflációba fordult, gyakorlatilag a készpénz is egyre többet ér. Sőt, bizonyos szempontból egyébként is megéri kivenni a pénzt a bankból, mivel akkor legalább a bankszámlát nem kell fizetni. Az MNB adatai szerint a tranzakciók adóztatása óta rengeteg, közel félmillió bankszámlát megszüntettek. Pontos számokat nem ismerni, de a piacot ismerők szerint rengeteg nyugdíjas is megszüntette bankszámláit, és inkább készpénzben kéri a nyugdíjának folyósítását – de ennél is aggasztóbb, hogy még több munkaadó tért át a zsebbe fizetésre.

De mi a baj a készpénzzel? A leginkább az, hogy

lenyomozhatatlan, és ezért a feketegazdaság melegágya.

Minden (politikai vagy nem politikai) korrupció, fekete jövedelemfizetés vagy egyéb, összességében országos károkat okozó csalárdság legfontosabb alkotóeleme a készpénzes boríték/doboz/bőrönd. Ezen kívül probléma még, hogy a készpénz önmagában terméketlen, és elég könnyen ellopható (vagy a másik oldalról: egy nagyobb adag készpénzt sok pénzbe kerül megvédeni).

Ez a 3100 milliárd forint magyar lakossági készpénzállomány iszonyatosan sok. Gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy átlagos háztartásnak átlagosan közel egymilliója van kápéban – de persze valójában óriási eltérések vannak a jövedelmi szintek szerint. Nem túl megnyugtató, hogy a betörők ekkora pénzhalmokra vadászhatnak országszerte, amit ha megszereznek, lenyomozhatatlanul elkölthetik.

Pénzeljük az államot

A készpénzen kívül egy másik új, nagy szerelme van a magyar lakosság megtakarítani képes részének: az állampapírok. Konkrétan a 2012 elején még 700 milliárd körüli lakossági állampapírtulajdonról sikerült két és fél év alatt eljutni ennek a 3,2 szereséhez, több mint 2100 milliárd forinthoz:

mnb kötvény : befjegy

De közel a duplájára nőtt a befektetési jegyet vásárlók száma is – a befektetési alapok egyébként szintén rövid vagy hosszú lejáratú állampapírba helyezik ki a rájuk bízott pénzt egy tekintélyes részét. Mindenesetre a fenti ábrán különösen durván látszik, ahogy a kamatcsökkentések miatt fejvesztve elmenekültek a magyar megtakarítók a lekötött bankbetétekből, és kerestek más helyet a pénzüknek.

Az államkötvény a biztonsága mellett két dolog miatt volt különösen vonzó a magyar megtakarítók körében: elég jó, 2-4 százalékos prémiummal (tehát az alapkamat felett ekkora kamattal) adják a lakossági állampapírok egy részét, és egyébként volt/van egy elég nagyszabású reklámkampány is. Ez azért van, mert a kormány fő célkitűzése, hogy minél több lakossági forrást vonjon be az állam finanszírozásába.

De azért érdemes belegondolni, hogy mit is tömünk pénzzel, amikor az államot finanszírozzuk. Tegye fel a kezét, aki szerint a magyar állam – melynek kormánya épp a gyurcsányi-draskovicsi retorikát felidézve alapított „Államreform Bizottságot” nemrég, és egyébként teljesen elmebeteg módon szórja a pénzt hülyeségekre, már amikor épp nem megszabja nekünk ad hoc, hogy mit tehetünk és mit nem – az a gazdasági a szereplő, ami a leginkább rászolgál a megtakarításainkra!

Az MNB háztartások számláit követő adatai véget érnek 2014 végén. Azóta annyi történt, hogy "brókerbotrányok" (amelyek közül a Buda-Cash és a Hungária tűnik klasszikus brókerbotránynak, a Quaestor viszont inkább piramisjátéknak) miatt az egész pénzügyi szolgáltató szektor besározódott. Lehet tippelni, hogy mihez kezdtünk a pénzünkkel azóta.