Gwyneth Paltrow elbukta nevetséges kísérletét, hogy 29 dollárból egyen egy hétig

külföld
2015 április 17., 16:44
comments 216

Négy napig bírta csak Gwyneth Paltrow a #FoodBankNYCChallenge-t, vagyis azt, hogy egy héten át a kajajegyen élő amerikai családok heti költségvetéséből próbáljon táplálkozni.

A színésznő hétfőn kezdte el a kísérletet, és lévén nyersevő vegán, vagy mi, be is vásárolt egy nagy halom barnarizst meg hüvelyest, pokollá téve mindenki életét, akinek ebben az egy hétben szaglótávolságon belül kellett lennie tőle.

A cél persze az volt, hogy megmutassa a szegényeknek, hogy hogyan is kéne étkezniük.

Megfigyelték már, hogy a világ két nagy éhezőcsoportjából azok a szupergazdagok, akik hobbiból éheznek, milyen lelkesedéssel osztják az észt azoknak, akik szükségből?

Kifejezetten nagy izgalommal vártam már kísérlete kudarcát. Paltrownak bérelt helye van a Világ Legellenszenvesebb Emberei örökranglistáján, ő már abban a ligában játszik, ahova rajta kívül talán csak Chris Martin, Bono, Pol Pot és Josef Mengele férnek be, de mert Paltrow és Martin házasok voltak, így a másik háromnak esélye sincs az első helyre.

Most boldog vagyok. Örömömet csak fokozza, hogy Paltrow azon bukott el, hogy az összes lehetséges étel közül pont

licorice-ra

vágyott. Ez egy britek körében népszerű gumicukorféle, ami, szemben minden rendes gumicukorral, ehetetlenül borzalmas. Talán a színesek még legyűrhetők, de a feketét minden kifejlett ízlelőszervvel rendelkező ember undorral köpi ki.

Nyilván kitalálták már, hogy Paltrow fekete licorice-ra vágyott.

(Via The Washington Post. Címlapkép: Jerome Favre / Getty Images Entertainment)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.