Még jó, hogy nem valami konkrét szereplőre írták ki a 25 milliárdos kormányzati kommunikációs tendert

politika
2015 április 27., 13:20

Kevesebb mint egy hete jelent meg az interjú  Nobilis Mártonnal a Nemzeti Kommunikációs Hivatal új főnökével, amiben először beszélt egy 12 hónapra szóló, 25 milliárd forintos kormányzati kommunikációs tenderről, ami direkt nagyon takarékos lesz, és amit még véletlenül sem egy konkrét piaci szereplőre fognak kiírni.

"Már a kérdés is sértő. Természetesen nem rájuk [az elmúlt évek nyerteseire] lesz kiírva, de ők is indulhatnak, és nyerhetnek, ahogy mások is. A verseny tehát teljesen nyitott, mindenki szabadon indulhat."

Ezt mondta Nobilis. Ma megjelent a kiírás a nyitott és szabad verseny jegyében. Hadd idézzek csak három feltételt a 29+ közül, aminek a sikeres pályázónak mindképpen meg kell felelnie:

  • [rendelkezik] legalább 1 db médiatervezés és médiavásárlás tárgyú befejezett referenciával, melynek ellenértéke legalább nettó 500 000 000 HUF.
  • [rendelkezik] legalább 1 db olyan minimum 12 hónapos megvalósítási időtartamú kommunikációs feladatok ellátására irányuló referenciával, amelynek keretében minimum 250, abban érintett szervezettel és/vagy gazdasági társasággal kapcsolatosan kellett ellátni kommunikációs feladatokat.
  • [rendelkezik] legalább 1 fő, felsőfokú végzettségű projektmenedzserrel, aki rendelkezik olyan szakmai tapasztalattal, mely legalább 1 év alatt legalább 250 szervezetet és/vagy gazdasági társaságot érintő kommunikációs feladatok lebonyolítására vonatkozik.

Most az, hogy 500 milliós médiavásárlási/tervezési referenciát kérnek, az még hagyján, bár nyilván ez is korlátozza valamennyire a potenciális indulók körét, még ha a legnagyobb cégek közül többen is meg tudnak felelni. Lehet azzal érvelni, hogy aki 25 milliárdot fog kezelni, annak legyen fogalma arról, hogy milyen a munka ilyen nagyságrendű pénzekkel, de ugye senkit sem kergette az asztal körül Nobilisékat, hogy egyben, ekkora összegre írjanak ki beszerzést. Még az is lehet, hogy két feleekkora beszerzésen, kevésbé restriktív feltételekkel, több indulóval, erősebb versenyben még jobb árat lehetett volna elérni. A kiírásban szereplő összes többi pénzes feltétel jellemzően 2-5 millió forintos referenciáról szól.

A másik két pont még érdekesebb.

Önök szerint hány olyan felsőfokú végzettségű projektmenedzser van az országban, akinek "legalább 1 év alatt legalább 250 szervezetet és/vagy gazdasági társaság" kommunikációjával van szakmai tapasztalata?

De komolyan, két projektmenedzser 125-125 céggel elrontotta volna az egészet. Mindegy, most már így írták ki. Ha esetleg ismerik az illetőt illetőket, akkor feltétlenül küldjék el, hogy ki az a megirom@444.hu emailcímre.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.