A kormány az energiaitalok maximális térfogategységeit is megszabná

Az energiaitalok fogyasztását korlátozná a kormány, derült ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárának egy írásbeli kérdésre adott válaszából – írja az MTI.

Oláh Lajos független képviselő kérdezte, hogy a kormánynak van-e arra vonatkozó szándéka, hogy betiltsa az energiaitalok forgalmazását a magyarországi üzletekben a fiataloknak.

Tbg animációja az energiaitalhelyzetről írt cikkükhöz

A KDNP-s Rétvári Bence azt válaszolta: az egészséges Magyarország 2014-2020 egészségügyi ágazati stratégia népegészségügyi programterületével összhangban előkészítették a Táplálkozás-egészségügyi Szakpolitikai Programot, aminek kiemelt cselekvési területe az egészséges választás elérhetővé tétele a fogyasztók számára. Mint írta:

„A területet érintő tervezett intézkedések között szerepel az energiaitalok fogyasztásának korlátozására vonatkozó szabályozás kidolgozása, amelynek egyik lehetősége a kereskedelmi forgalomban lévő energiaitalok maximális térfogategységeinek meghatározása és annak ellenőrzése.”

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.