Rogán Antal szerint legitim a halálbüntetésről szóló vita

POLITIKA
2015 április 28., 18:00
comments 306

Az M1 vendégeként kedd este a Fidesz frakcióvezetője, Rogán Antal a kaposvári gyilkosságra utalva azt mondta, hogy ha egy fiatal eladólányt 22 ezer forintért meggyilkolnak, akkor az embernek automatikusan az jut eszébe, hogy az ilyen ember megérdemelné a halálbüntetést.

A frakcióvezető szerint legitim a halálbüntetésről szóló vita,

mert erről a magyar társadalomnak nem volt módja dönteni.

Magyarországon ugyanis nem népszavazás, nem a parlament törölte el a halálbüntetést, hanem az Alkotmánybíróság.

Rogán szerint a politikában vannak olyanok, akik liberálisabbak a büntetőjog szabályai terén, velük szemben a Fidesz a szigorúságot képviseli. Mint elmondta, a három csapás törvénye miatt ma Magyarországon hétezerrel többen vannak börtönben, mint 2010-ben, és nem azért, mert ennyivel többen követtek el bűncselekményeket, hanem azért, mert hosszabb ideig tartják fogva a bűnismétlőket. Egyre többen vannak azok is, akik tényleges életfogytiglani büntetésüket töltik, tette még hozzá. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.