A 2004-es film rekordideig készült folytatása csütörtök óta megy a mozikban, és nagyon szórakoztató. Legalábbis azoknak tetszeni fog, akiknek az első is bejött. (A tolvajnyelvhez mondjuk ennek is annyi köze van, hogy ezek a szlengszavak fordultak elő a filmben: okosság, benya, gázfröccs, verda, csekkold le, csurma, kinyírtuk, cucc, benga, cigányhintó, megfeküdtek, csináljuk meg ezt a bulit, variál, kombinál, csíkszemű köcsögök, szimat, léc.)

Most viszont már Árpa Attila nem is a magyar Guy Ritchie próbál lenni: a nagyobb költségvetésű folytatás inkább olyan, mintha Emir Kusturica rendezte volna a Kill Billt, vagy inkább Michael Bay a Macskajajt – csak szerencsére sokkal élvezhetőbb annál. Jól lett összerakva az egész, nagyon látványos, és néha tényleg egy amerikai filmre hasonlít. A sok technikai trükk miatt viszont az emlékezetes szövegekből kevesebb jutott, helyettük többet lövöldöznek, robbantanak, vagy csak heroikus beállításban mutatja a szereplőket a kamera, úgyhogy valószínűleg egy hét után már alig lehet valamit felidézni belőle.

Ebben a részben, ami nagyjából az előző ismerete nélkül is érthető, végtelenül sztereotip japán szervezett bűnözők és cigány maffiózók is vannak. De az utóbbiakat nem úgy kell elképzelni, mint a simlis fehér embereket a Blöffben, hanem úgy, mintha az Irigy Hónaljmirigy az érpataki polgármester felkérésére készítene „paródiát”, persze roma színészekkel. (Innentől kénytelen vagyok vastagon spoilerezni, szóval aki a tökéletes Árpa-élményre vágyik, az vigyázzon, bár szerintem itt a cselekmény ismerete sem ronthatja el nagyon a szórakozást.)

A film csőegyszerű (szerencsére azt hiszem, még egy fingós vicc sincs benne), az összes poén különböző társadalmi csoportok érzékenységének megsértésére épít, de azt azért hatásosan csinálja. A Torrentén és a kuruc.infón nevelkedett generáció igényeihez igazított főhősök ok nélkül beszólnak az időseknek, csak úgy felrúgnak egy gyereket, tök fölöslegesen majdnem megölnek egy haldoklót, és eleve végig még a hasonló filmekhez képest is funkciótlanabbul bazdmegeznek, kurvaanyáznak, buziznak meg cigányoznak. (Apropó: Torockai László ezt a filmet se nézze meg, mert nemcsak hogy meggyalázzák a Szent Koronát, de a végén van benne egy fekete pincér, és nem negatív szereplő!)

Sőt, amikor már azt láthatjuk, hogy

felrobbantanak egy Szlovákiába benyomuló Tigris tankot, amin tucatnyi, esküvőről jövő, elmebetegként üvöltő, megvadult cigány hegedűkkel és kalasnyikovokkal csüng,

az tényleg sosem látott mélységekbe, egyben magasságokba juttatja a magyar filmművészetet. Ha ez nem is túl vicces, legalább olyan, amit itt még sose csinált senki, bár az sem teljesen világos, miért ad rá 300 milliót az Andy Vajna vezette Magyar Nemzeti Filmalap. (De érthető, ha egyszer az Andy Vajnához közel álló Intercom forgalmazza.) Egy vígjáték politikai inkorrektségén viszont sosem érdemes kiakadni, hiszen pont ez a célja.

Az Argo 2-ben egy rakás ember kard által hal, lefejezik Téglás Zolit is – az embert, aki rockhimnuszt akart írni egy faluról –, de ami még ennél is durvább:

Kulka János szinte végig japánul beszél,

és hogy előrébb vigye a történetet, elég sokszor kell ezt tennie, amitől rendre le is ül a film. Aztán végül mindig feltámad, és nem is az olyan – innen-onnan összelopkodott – retroelemek miatt, mint az üldözött kincs (a világ első floppyja), a Prince of Persia felbukkanása vagy a sokadik Mission Impossible-paródia elsütése, hanem azért, mert néhány poén tényleg nem rossz. De akit az első rész sem fogott meg semmilyen szinten, az most sem számíthat sok jóra.

Ez a nagyon hülyékről a kicsit butáknak forgatott Üvegtigris-Ponyvaregény mindennel együtt még a Lisa, a rókatündérnél is kedvesebb mese, hiszen ez is csak egy elképzelt Magyarország – bár ismerős benne, hogy semmi sem működik, és csak hungarikumok kötik össze az embereket, miközben az agresszív idiótáknak áll a szerencse –, de a sztori szerint a végén ebből a mocskos mesevilágból egy új, boldog, még mesésebb Magyarország sarjad.

Pedig igazából csak pénzért nyomják a fosba az arcodat, te meg vigyorogsz rajta. Azaz ízig-vérig magyar film, becsüljük meg.