Az Erste szerint Magyarország máris megszegte a bankokkal kötött év eleji megállapodását

Tbg
gazdaság
2015 május 07., 19:19
comments 124

A Quaestor-kötvényesek kártalanításával évente jelentős nagyságrendű plusz teher hárul a bankszektorra, az a mód pedig, ahogyan ezt a kormány kezelte, az EBRD-vel kötött megállapodás megsértését jelenti, nyilatkozta Andreas Treichl, az Erste csoport vezérigazgatója a Reuters szerint.

Treichl arra a megállapodásra utal, amit Orbán idén februárban írt alá az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank elnökével.

A magyar sajtó ezt a megállapodást az Orbán-kormánynak a bankokkal való kibéküléseként értékelte, hiszen a kormány ígéretet tett arra, hogy új terhet már nem tesz a bankokra, és a különadóként bevezetett bankadót is csökkentik 2016-2017-ben.

Ekkor jelentette be egyébként a kormányfő azt is, hogy a magyarországi Erste Bank Hungary Zrt.-ben 15 százaléknyi tulajdonrészt vásárol az állam és az EBRD.

"Treichl szerint a szándéknyilatkozat feltételeinek megszegését már maga az EBRD is jelezte a magyar kormánynak, de az ügy megoldása minden bizonnyal barátságos hangnemben fog majd zajlani."

- írja a hírről beszámoló Portfolio.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.