Biciklipumpával vertek agyon egy nyulat egy dán rádióműsorban

Így visszagondolva valószínűleg hiba volt biciklipumpát használni

- ma ezt mondta a Vice-nak Kristoffer Eriksen, a dán Radio 24syv műsorvezetője arról, hogy tegnap élő adásban vertek agyon egy Allan nevű nyulat a stúdióban.

Kristoffer és kollégája, Asger Juhl egy 3 órás vitaműsort vezetett az állatjólétről, az ipari állattartásról és hasonló témákról, ennek keretében ölték le a nyulat.

A dologgal arra akarták felhívni a figyelmet, hogy miközben egyesek az emberekkel egyenrangú, sőt akár az embereknél értékesebb lényeknek tartják az állatokat, addig az ipari állattartáson keresztül szinte mindenki hozzájárul állatok halálához, hiszen azok húsát fogyasztják.

Az adás óta mindketten halálos fenyegetéseket kapnak, ami Kristoffer szerint jól demonstrálja a már említett képmutatást.

A rádiós egyébként azt mondja, hogy a nyulat szakszerűen ölték meg, egy állatkerti dolgozó útmutatásai alapján, aki a nagyvadak táplálékának szánt nyulakat maga öli meg, és hogy társa, Asger Juhl hazavitte az állatot, amit családja megvacsorázott, szóval Allan nem hiába halt meg. Ezért is mondta, hogy az egyetlen hiba a pumpa használata volt, de szerinte nem volt más nehéz, tompa tárgya a közelben, amit az állatkerti szakértő javasolt a nyúl leöléséhez.

 

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.