Így kérleli a bírót a drogkereskedő, hogy ne ítélje életfogytig tartó börtönre

Kérem, legalább az idős koromat hagyja meg nekem!

Többek közt ezt írja az ügyében eljáró szövetségi bírónak a 31 éves Ross Ulbricht, a Silkroad alapítója. Ulbrichtot még februárban találták bűnösnek, de büntetését csak most pénteken szabják ki. Az amerikai törvények alapján legalább 20 évet ülnie kell, hogy ezen felül mennyit kap, az fog most eldőlni. Akár élete végéig is börtönben maradhat.

A férfi alapította 2011-ben a Silk Road nevű online kereskedést, ahol a felhasználók teljesen anonim módon adhattak és vehettek dolgokat, leginkább illegális kábítószereket. Más szolgáltatásokat is lehetett vásárolni a rendszeren keresztül, például bérgyilkosságot, gyerekpornót és fegyvereket. Ulbricht "Dread Pirate Roberts" néven vezette a Silk Roadot, és dollármilliókat keresett vele.

A férfit 2013 októberében kapták el. A tárgyaláson azt elismerte, hogy ő alapította az oldalt, de azt mondta, hogy az üzemeltetést másra bízta, így ő nem vonható felelősségre azért, ami ott történt. Az esküdtszék nem hitt neki, és drogkereskedelem, összeesküvés, bűnszervezet működtetése és más vádpontokban bűnösnek találták.

Többek közt ezeket írta a bírónak:

Tisztelt Forrest bíró,

Ezt a levelet az ítélethozatal előtt írom. Minden okom megvan rá, hogy olyanokat írjak, amiktől enyhébb ítéletet remélhetek, de megfogadtam, hogy őszinte leszek az eljárás során, és most is így akarok tenni.

Az elmúlt másfél év, amit börtönben töltöttem lehetőséget adott rá, hogy átgondoljam a döntéseimet, amik idáig vezettek. Nem azért hoztam létre a Silk Roadot, hogy pénzt keressek vele, amikor belevágtam jó anyagi körülmények között éltem. Azért hoztam létre az oldalt, mert azt gondoltam, hogy értéket képvisel, mert az embereknek joguk kell hogy legyen szabadon kereskedni bármivel, amíg másoknak nem ártanak. Azóta rájöttem, milyen tragikus következményei vannak, ha az ember nem gondolja át a következményeket, mielőtt cselekszik.

A Silk Road azért indult, hogy megadja az embereknek a szabad döntés jogát, hogy úgy érhessék el a boldogságot, ahogy a legjobbnak látják. Egy olyan hely lett belőle, legalább is részben, ahol az emberek kábítószerekkel kereskedtek. Én sosem támogattam vagy bátorítottam ezt. Sosem akartam olyan helyet létrehozni, amit a függőségeik kielégítésére használnak.

Korábban sosem voltam börtönben, nem tudtam, hogy a legnehezebb, hogy elválasztanak a szeretteimtől, és a fájdalom, amit nekik ezzel okozok.

Azzal, hogy létrehozta a Silk Roadot tönkretettem az életemet és a jövőmet. Sutba dobtam az irigylésre méltó családi hátteremet, és a lehetőségeket, amiket saját magamnak köszönhettem. Annyival többet kezdhettem volna az életemmel, de már késő. Önnek legalább 20 évre kell ítélnie engem. Annyi jót tehettem volna ez alatt a 20 év alatt, ha nem szegem meg a törvényt. Családot alapíthattam volna, élhettem volna az életem szeretteim körében.

Azért írok önnek, hogy lássa: ezek fájnak a legjobban szabadságom elvesztésében. Ha esélyt ad arra, hogy 20 év múlva szabadon engedjenek, akkor az időmet arra fogom fordítani, hogy bepótoljak valamit az elvesztegetett időből, és jobbá tegyem a világot a törvények betartása mellett.

Az életfogytiglan nagyon hasonlít a halálbüntetéshez, mindkét ítélet arról szól, hogy a börtönben fog meghalni az ember. Ha valaha kiszabadulok, már nem az az ember leszek, aki bekerült a börtönbe.

Megvolt a fiatalságom, és most el kell hogy vegyék a középső éveket, de kérem, legalább az idős koromat hagyja meg nekem! Hadd legyen egy kis fény az alagút végén, ami arra vezet, hogy megőrizzem a rácsok mögött is egészségemet, hogy jobb napokról álmodhassak, hogy megválthassam a bűneimet, mielőtt megtérek a teremtőmhöz.

A teljes levelet angolul itt lehet elolvasni.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.