A feltételes szabadság lehetőségéből is kizárná a vádhatóság a férfit, aki azt hallucinálta, hogy egy rokonát elrabolták, őt pedig meg fogják támadni, ezért kezdett ámokfutásba.
Tettestársa 12 évet kapott.
Alice Guo is egy csalásra szakosodott központot üzemeltetett, ahol másokat kényszerítenek arra, hogy gyanútlan embereket pénzügyileg kizsákmányoljanak.
Egyikük esetében tényleges életfogytiglani börtönbüntetésről van szó.
Az ítélet azonban még nem jogerős.
33 évig nem helyezhetik feltételes szabadságra a Wellington-bélszínnel gyilkoló 50 éves nőt.
A most 92 éves Ryland Headley-nek a bíró azt mondta: „Ön soha nem fog szabadulni, a börtönben fog meghalni.”
Kommandósok vitték el kedden M. Lászlót két kiskorú megerőszakolása miatt. Korábban a férfi kétszer volt börtönben: 17 évesen lefejezett egy 12 éves gyereket, majd megpróbált megölni egy másikat. Utánajártunk a korábbi bűncselekményeinek és kriminológust kérdeztünk, megelőzhető lett volna-e valahogy mindez, miért nem kapott például korábban életfogytot a férfi.
Akkor azt hitték, hogy baleset történt, öt évvel az eset után kezdett nyomozni a rendőrség.
Az élettársát pedig bűnpártolással vádolják.
A férfit 2019-ben ítélték jogerősen életfogytiglanra.
A férfit elítélő bíró szerint a teszteredmények elhallgatása „közel harminc éve kísérti őt”.
A szülei nyugdíjának egy részét online szerencsejátékra költötte.
2012 és 2021 között közel 100 nőt erőszakolt meg.
A 25 éves, szíriai származású férfi azt mondta, nem volt beszámítható, ezért ártatlannak vallotta magát.