A Fidesz Libanonból bevándorolt egykori képviselője saját elmondása szerint nem bevándorló, mivel tanult ember

A jelenleg Edelényben egy magyar ember helyett az edelényi kórházat igazgató Daher Pierre is egyetért a kormány bevándorlásellenes intézkedéseivel. A korábban a Fidesz színeiben a parlamentben is megfordult Daher 1982-ben került Budapestre. Az Index kereste meg a politikust, aki elmondta, ő maga ugyan Libanonból jött ide, de nem bevándorló, mivel:

Én nem vagyok bevándorló. 1982-ben jöttem Magyarországra, itt tanultam, nem vagyok bevándorló. Én itt élek, itt tanultam, pénzt fizettem azért hogy itt tanulhassak

A Wikipedia-oldala szerint amúgy a libanoni-izraeli határ közelében született Daher anyagi problémák miatt került Budapestre, 1982-ben, de ez nyilván csak részletkérdés.

Daher szerint jogos a Fidesz fenntartása, hogy ne engedjenek be bárkit az országba, mint elmondta:

Miért engednénk Magyarországra a bevándorlókat, akikről nem tudjuk, hogy kicsodák? Ezek nem tanult emberek. Ők nem azért jönnek, hogy tanuljanak, vagy fejlesszék az ország gazdasági helyzetét.

Dahert kérdezték a több mint 15 millió libanoniról, aki már elhagyta az országot az utóbbi időkben, de szerinte ők sem bevándorlók, hanem üzletembere, orvosok, mérnökök.

Azok, akik mostanában libanoninak mondják magukat, egy-két kivétellel nem libanoni származásúak.

A kórházigazgató definíciója szerint amúgy bevándorló az, akit előbb-utóbb a magyaroknak kellene ellátniuk.

„Miért kellene beengedni olyan embereket, akiknél a harmadik generáció sem tud beilleszkedni. Miért kellene adni neki, ha nem tud illeszkedni? Igaza van Orbán Viktornak, válogatni kell. Nem lehet egy kalapba tenni mindenkit. Én választottam országot, engem nem kényszerített senki, hogy idejöjjek. Menjenek Franciaországba, Angliába, ők csinálták a cirkuszt az arab országokban. Magyarország maradjon békében, maradjon terrorveszély-mentes, és Muszlim Testvériség-mentes!"

- érvelt az Indexnek zseniálisan az egykori képviselő.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.