Lemondott a török miniszterelnök

külföld
2015 június 09., 15:27
comments 49

Két nappal azután, hogy a Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elvesztette abszolút többségét a török parlamenti választásokon, lemondott annak vezetője a miniszterelnöki posztról. Ahmet Davutoglu döntését Erdogan államfő elfogadta.

davotoglu_orban_viktor_8

A hírügynökségek szerint a török kormányfő lemondása a szokásos eljárási rendbe illeszkedő lépés. Ha megérkezik a voksolás végeredménye, akkor Erdogan felkéri majd Davutoglut az új kormány megalakítására.

A vasárnap tartott parlamenti választásokon a nem hivatalos eredmények szerint a konzervatív AKP a szavazatok 40,9 százalékának megszerzésével az első helyen végzett ugyan, de elvesztette több mint 12 éven át élvezett abszolút többségét, az 550 fős törvényhozásban 258 mandátum jutott neki. (MTI/Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.