Az évszázad kampányhúzása: autókat gyújtogatott, hogy a romló közállapotokra panaszkodhasson a francia szélsőjobboldali politikus

külföld
2015 június 11., 16:32
comments 113

Egyetlen húzással idők legnagyobb formátumú politikusai közé tört be a 25 éves Adrien Desport, a francia Nemzeti Front korábbi Seine-et-Marne megyei képviselője.

A politikus azzal szembesült, hogy hiába szeretne azzal kampányolni, hogy romlik a közbiztonság, az csak nem akart romlani. Biztos eszébe jutott, hogy milyen jól lehetett kampányolni szélsőjobboldaliként a 2005-ös nagy francia autógyújtogatós zavargáshullám idején.

Nem lehetett hát mit tenni, néhány aktivista társával együtt nekiindult az éjszakának, és felgyújtottak 13 autót.

Másnap reggel kirakta Twitterre, hogy mekkora botrány, hogy romlik a közbiztonság:

De nyílt levélben is elítélte a Mitry-Moryban tomboló bűnözést és a romló közállapotokat.

Sajnos nem érhetett be a fantasztikus kampányfogás, kiderült a dolog, ma pedig előzetesbe került. A Nemzeti Front 19 és 25 év közötti tagjai ellen gépkocsik felgyújtása, bűnszövetkezetben való részvétel, képzeletbeli bűncselekmény elítélése, valamint kábítószer-fogyasztás a vád. Azzal is gyanúsítják őket, hogy párttársaik gépkocsijaira, kapuira és postaládáira feliratokat festettek.

A Nemzeti Front kizárta a megyében második legfontosabb politikusát és aktivista társait a pártból, és elhatárolódott a gyújtogatástól.

(Politico.eu / MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.