A grúz pátriárka szerint a kommunisták bűne, hogy kiszöktek az állatok az állatkertből

Az áradások miatt vált katasztrófa sújtotta övezetté a georgiai főváros, Tbiliszi: 12 ember meghalt, 24 embert még mindig keresnek, a károk elérhetik a tízmillió dollárt is, de a világsajtót igazából egyetlen momentum érdekelte: egy rakás állat, például vízilovak, hiénák, medve és oroszlán is megszökött az állatkertből.

AFP PHOTO / BESO GULASHVILI

Az ország első számú vallási vezetője, II. Illés pátriákra vasárnap mindenesetre megfejtette, hogy mi okozhatta a tömeges állatszabadulást. A georgiai ortodox egyház feje gyülekezete előtt arról beszélt, hogy az ország egykori kommunista vezetői tehetnek mindenről:

"Amikor a kommunisták ebbe az országba jöttek, elrendelték, hogy az összes keresztet, harangot olvasszák be, a pénzt pedig arra használták, hogy állatkertet építsenek belőle. Ennek az állatkertnek nem lett volna szabad megépülnie itt. Sokan nem tudják, de a bűn sosincs büntetés nélkül."

(via New York Times)

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.