A MET fizette a székely kórus szállását, amikor Svájcban Orbán Viktor meghallgatta őket

érdekes adat
2015 június 19., 08:19
comments 123

Az Átlátszó egy érdekes körülményre hívta fel a figyelmet Orbán Viktor tavaly augusztusi kulturális élményével kapcsolatban. Akkoriban történt, hogy a kormányfő feleségével és Lázár Jánossal és a miniszter feleségével egy München – Zürich túrát tettek meg. A svájci városban megtekintették a Szentegyházi Gyermekfilharmónia koncertjét.

photo_camera Fotó: Szentegyházi Gyermekfilharmónia

A kórust Nagy István svájci nagykövet hívta meg Svájcba. Úgy volt, hogy a székelyföldi gyerekkórus fellépését a külügyminisztérium szponzorálja, ezt még Németh Zsolt egykori külügyi államtitkár szervezte meg. Csakhogy 2014 nyarán Németh kikerült a külügyből, és az új, akkor még Navracsics Tibor vezette tárca mégse akarta kifizetni a gyerekek útját.

A kórust vezető Haáz Sándor azt mondta az Átlátszónak, hogy a túra majdnem elmaradt, de aztán sikerült szponzort szerezni: a MET Holding Ag. fizette végül a gyerekek szállásának jórészét. A szponzorációs lehetőséget a magyar külügyminisztérium ajánlotta a kórus figyelmébe, és a koncert fő szervezője Nagy István svájci követ volt, ő írta például a kórus meghívólevelét. Haáz karnagy egyébiránt Nagy István keresztapja.

A MET nem akart részleteket elárulni az Átlátszónak arról, hogyan és miért kerültek képbe a koncert támogatása érdekében. Haáz Sándor karnagy pedig utólag vissza akarta vonni a nyilatkozatát a lapnál.

Egy svájci lap azt írta, hogy nem a kórus, hanem a MET miatt lehetetett ott Orbán

A MET Holding Ag. a Mol, illetve magyar és orosz üzletemberek közös energiakereskedő cége, amely 2011-2015 között jogot szerzett arra, hogy az állami MVM helyett használhassa az Ausztriát Magyarországgal összekötő gázvezetéket. Piaci pletykák szerint a cég élvezi az Orbán-kormányok jóindulatát, bár ezt mind a MET-nél mind a kormánynál cáfolni szokták. A MET és az állam üzleteiről itt írtunk korábban.

Tavaly nyáron és ősszel sok találgatásra adott okot, hogy miért jár Orbán Viktor ennyit Svájcba magánutakra. Egy svájci lap akkoriban arról írt, hogy a magyar miniszterelnök a MET üzleti ügyeit egyengethette. Ezt a cégnél és a kormánynál is cáfolták. (A cikket író svájci újságíróval később mi is beszélgettünk.)

Az augusztusi út azért is keltett feltűnést, mert Orbánék Münchenbe repültek, átautóztak Zürichbe, este érkeztek, ottaludtak, majd kora reggel visszaautóztak Münchenbe, és ez a bonyolult rohanás utólag messziről olyan értelmetlennek tűnt. Orbán Viktor akkoriban a Blikknek éppen a koncertlátogatással indokolta a vargabetűt:

„Az első estét Németországban, egy régi baráti családnál töltöttük, pénteken utaztunk át Zürichbe, ahol az ottani bazilikában egy csodálatos koncertet néztünk végig” - mondta a lapnak.

Nagy nagykövet a Mandinernek pedig így idézte fel a koncertlátogatást: "Tavaly nyáron Orbán Viktor és Lázár János Zürichbe érkeztek feleségestül, onnan mentek kocsival tovább Bajorországba. Kimentem eléjük. Visszafelé nagyon korán kellett volna kelniük a zürichi géphez, úgyhogy foglaltam nekik szállást az elutazásuk előtti estére Zürichben. A szálloda épp szemben, gyalog két percre van a katedrálistól, ahol a gyerekek énekeltek. Mondtam Orbán Viktoréknak, hogy ha megérkeznek időben, jöjjenek, hallgassák meg őket. Befutottak este hétre a szállodához, gyorsan megmosták az arcukat, átsétáltunk és meghallgatták az előadást."

Az érdekes az egészben az, hogy Orbánék zürichi programját magyarázó koncert és a MET szponzorációja között van-e összefüggés a zene szeretetén kívül. Illetve az is, hogy a MET és a magyar külügy között hogyan alakult ki a szívélyes kapcsolat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.