Portugáliában 14 éve dekriminalizálták a drogozást, és az egésznek alig volt bármi hatása

Egészségügy
2015 június 21., 10:13
comments 66

A portugál kísérlet az egyik legtöbbet hivatkozott példa arra, hogyan lehet egy országban emberséges drogpolitikát folytatni. 2001-ben az országban mindenféle kábítószer fogyasztását dekriminalizálták, azaz a fűtől a heroinig mindent lehetett fogyasztani, anélkül hogy az ember börtönt kockáztatott volna.

Ugyanakkor a terjesztés és az előállítás még mindig bűncselekmény maradt. Bár sok kritikus attól tartott, hogy ettől majd meg fog ugrani a fogyasztók száma, elmúlt évek kutatásai ezt cáfolták. Nem nőtt sem a felnőtt lakosság, sem a fiatalok körében, és nem emelkedett a kábítószer-fogyasztással összefüggő halálesetek száma sem.

photo_camera Képünk csak illusztráció, New Yorkban készül (Spencer Platt/Getty Images)

Viszont ennél is érdekesebb, hogy igazából lehet, hogy a dekriminalizáció nem is nagyon változtatott semmit az országban. A Berkeley kutatója, Hannak Laqueur 2014-es tanulmánya szerint ugyanis mire bevezették a 2001-es reformokat, a rendőrség már rég békén hagyta a mezei fogyasztókat, évente egy tucatnyi embernek lett fogyasztásból problémája a bíróság előtt, és évente összesen 20-30 ember ült börtönben fogyasztás miatt. Azaz a törvény nem csinált mást, csak alkalmazkodott a létező rendszerhez.

Ugyanakkor a törvénynek lehetett pozitív haszna, volt például, aki ennek köszönhetően mert elmenni terápiára, mivel tudta, hogy már nem kell büntetéstől tartania.

Ugyanakkor a nagyobb kép az az, hogy az emberek nem az írott törvényekhez igazodnak, hanem azokhoz, amiket betartatnak és számon kérnek rajtuk. Ha az országban senki nem fenyeget börtönnel, azért mert füvezel, akkor szinte teljesen mindegy, hogy ez legális-e vagy sem, meg hogy mit mond erről a Btk. Ez egy régi közpolitikai döntéshozatali nehézség amúgy, hogy hogyan lehet elválasztani egy lépés hatásának megítélésekor a releváns elemeket a zajtól. Mert a portugál dekriminalizáció meglépése után számos tanulmány éltette a lépést, azokat a számokat citálva, melyek a jelek szerint legalább annyira a 2001 előtti rendőri elnézésnek voltak köszönhetőek.

És akkor a tanulság: működő drogpolitikához elsősorban nem precízen kifundált jogszabályok kellenek, hanem megfelelő ellátórendszer és olyan hatósági/jogi környezet, ami nem a fogyasztókat tekinti elsődleges ellenségnek. (via Vox)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.