Már a 4. percben megszerezte a vezetést a magyar válogatott, de hamar egyenlítettek az írek. Ha nem kap ki a magyar válogatott, pótselejtezőt játszhat a világbajnokságért.
A szélsőséges időjárás összesen három ember halálát okozta az országban, de a rengeteg a sérült.
Vezettünk, aztán a portugálok fordítottak, a hosszabbításban viszont Szoboszlai egyenlíteni tudott. A pótselejtezőt érő második helyre nagyon jók az esélyeink, a sorsunk a saját kezünkben van.
A siklóbaleset ellenére újraválasztották Lisszabon eddigi polgármesterét. A szélsőjobbos Chega harminc polgármesteri székben reménykedett, végül három kisvárost szereztek csak meg.
Magyarország és Szlovákia továbbra is a legnagyobb importőrök közé tartoznak.
Az izraeli szélsőjobb egyenesen követeli, hogy az IDF vonuljon be a területre, ezzel megakadályozva a palesztin állam létrejöttét.
A magyar csapat nagyot küzdött a vb-selejtezőn, de a jóval esélyesebb portugálok hozták a papírformát, 3-2 lett a vége. Folytatás októberben Örményország ellen.
Elődjének pont azt mondta, hogy vállalnia kell a felelősséget, és le kell mondania a körülötte kialakult botrány miatt.
Carlos Moedas a városvezetés politikai felelősségét azonban elismerte.
A vezető hiába próbálta, nem tudta lefékezni a meredek lejtőn az irányíthatatlanná vált sikló kabinját, ami 60 km/h sebességgel ütközött. Öt portugál és tizenegy külföldi halt meg a balesetben.
Kezdődnek a villám vb-selejtezők. Lassan a legjobb futballistakorban vannak azok a fiúk, akik 2017-ben Európa hatodik legjobb csapatát alkották. A jelenlegi keretbe csak ketten férnek be.
15 ember a helyszínen vesztette életét.
A baleset pontos oka egyelőre nem ismert, de a hírek szerint egy meglazult kábel miatt szabadult el a sikló, ami aztán nagy sebességgel egy épületnek csapódott.
Egyelőre nem világos, mi okozta a balesetet. Kilenc sérült kritikus állapotban van.
Mintegy ezernégyszáz tűzoltó dolgozik azon, hogy megállítsák az egyre terjedő lángokat.