https://img.444.hu/000_Par7951811.jpg

Elköltöznél? Egy szicíliai kisvárosban most ingyen osztják a házakat

külföld
2015 június 23., 06:50
comments 52

Van azért ebben pár trükk, persze. Gangi városában is gond a térségre jellemző elvándorlás, vannak ingatlanok, amik évtizedek óta üresen állnak, a település lakossága pedig folyamatosan öregszik el.

Ezért a város vezetése most ingyen is továbbadna néhány épületet, cserébe viszont kérnek is dolgokat. Például hogy aki megkapja, vállalja, hogy felújítja négy éven belül a rábízott épületet. Az ötlet sikerétől a helyiek azt várják, hogy egyrészt munkát ad a helyi vállalkozóknak és kivitelezőknek, másrészt felpörgeti a turizmust, végül pedig persze hogy életet lehet a városba. A New York Times helyszíni riportban számolt be a város életéről, vélhetően ez is meg fogja lökni kicsit az érdeklődők számát.

photo_camera Fotók: TIZIANA FABI / AFP

A város polgármestere, Gisueppe Ferrarello szerint Gangi hátránya, hogy szicíliai mércével mérve messze van a tengertől. Az ötvenes években még 16 ezer ember élt itt, mára mindössze hétezren maradtak. De a várost rengetegen hagyták el már a XIX. században is, 1890-ben például csak New Yorkba 1700 gangi-i lakos emigrált.

A városba költözést tervezők leginkább az olasz bürokráciától rettegnek, ami még egy egyszerű házvásárlást is könnyen pokollá tud tenni. A város vezetése ebben is segítséget ígér, a helyiek angolul tudó ügyvédet és a kaotikus szicíliai jogban jártas szakértőket ígérnek. Ugyanakkor a célból létrehozott angol nyelvű honlapok is figyelmeztetnek: a felújítás költsége nem olcsó buli Szicíliában.

A program eddig teljes siker, közel száz százat sikerült már vagy ingyen, vagy jóval a piaci ár alatt értékesíteni.

Az új tulajdonosok mintegy fele szicíliai, akik hétvégi házat kerestek maguknak a hegyek közelében. A vásárlók többsége is olasz, de azért akadnak még európai érdeklődök és egy vásárló az Emirátusokból is.

Még 200 ház kiadó, erre viszont kezd terebélyes érdeklődőlista kinőni, ezért a város vezetése most már megengedheti magának, hogy válogassanak. A polgármester hangsúlyozza is, hogy nem olyan embert keresnek, akinek pénze van. Az érdekli inkább őket, mit kezdenének az épülettel. Előnyt élveznek például azok, akik vállalkozást indítanának a városban. Egy firenzei vállalkozó például azért kapott meg két házat is, hogy 22 szobás hotelt alakíthasson ott ki. (via NewYorkTimes)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.