2040 utánra már nem érdemes tervezni, addigra elpusztul a ma ismert világ

Világvége
2015 június 28., 14:45
comments 413

Az emberiség egyre többet zabál. Nemcsak azért, mert folyamatosan növekszik a bolygónk lakossága, hanem azért is, mert az egyes országok gazdasági fejlődésével a lakók szokásai is átalakulnak: egy emberre vetítve is egyre nő az élelmiszer-fogyasztás.

Közben viszont az élelmiszeriparunk egyre sebezhetőbb, hiszen az emberiség nincs kellően felkészülve a klímaváltozás okozta kihívásokra. A biológusok évek óta arról beszélnek, hogy az éghajlatváltozás miatt egy csomó növény termőterülete és sok állat élettere alapvetően megváltozik vagy eltűnik, ez pedig az emberek élelmezésére is komoly hatással lesz.

A cambridge-i Anglia Ruskin Egyetem kutatói most lemodellezték, hogy ha a jelenlegi trendek folytatódnak, és semmit nem teszünk a tragédia megelőzése érdekében, akkor

2040-re összedől az emberi társadalom.

A kataklizmát élelmiszerhiányok fogják okozni, amik az elkövetkező években egyre gyakoribbak lesznek, a harmincas évek végére pedig a bolygó jelentős részére kiterjednek majd. Ekkorra a világ élelmiszer-termelése és az élelmiszer-kereslet olyannyira elszakad egymástól, hogy az már politikai és gazdasági rendszerek bukásához is vezethet.

Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (Food and Agriculture Organization = FAO) előrejelzése szerint 2050-re meg kell duplázni a világ jelenlegi élelmisztertermelő-kapacitását, ahhoz, hogy ki tudjuk elégíteni a növekvő igényeket. A klímaváltozás miatt a jövőben azonban inkább a kapacitáscsökkenés a valószínűbb forgatókönyv. (Independent)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.