Melyik érdekvédelmi szervezet lett a távmunka felszámolásának úttörője? Igen, a mozgássérülteké

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) a mozgássérült emberek legjelentősebb hazai érdekképviseleti szervezete. 160 ezer tagot képviselnek. És most egy forradalmi újítást is bevezettek a szövetség munktársainak:

Mindenkinek be kell járni a munkahelyére.

Az eddig távmunkában dolgozóknak is.

Lehetnek néhányan, akik azt gondolják, hogy a távmunka a mozgássérült emberek foglalkoztatásának az egyik módja. Ezt erősíti, hogy a szövetségnek is van Távmunka Intézete,  sőt, mozgáskorlátozott tagjainak szívesen nyújt támogatást is a távmunkához.

Úgy tudjuk, a MEOSZ távmunkásai között vannak kerekesszékesek, de Kovács Ágnes, a szövetség elnöke szerint a távmunka megszüntetésével nem olyan súlyosan mozgássérült embereknek kell nap mint nap bejárni dolgozni, akik erre képtelenek. Hanem olyanoknak, aki korábban is napi rendszerességgel bent dolgoztak a MEOSZ központjában, "ám a korábbi munkáltató – a folyamatosan csökkenő foglalkoztatási támogatások okozta gazdálkodási szükségszerűségek miatt (nem az állapotuk romlása miatt)  - átalakította a munkakörüket, és lehetővé tette számukra a távmunkavégzést".

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke szerint a szövetség megújítása miatt van szükség a távmunkások berendelésére. Nemrég lett a szervezet új elnöke, a 160 ezres közösséget és a megválasztott tisztségviselőket jobban kiszolgáló szervezetet szeretne felépíteni. A távmunkásokkal viszont nehéz kapcsolatot teremteni, a közös gondolkodáshoz szükség van a személyes jelenlétükre. Az elnök szerint szükségtelen rossz szándékot keresni a lépés mögött.

Arra a kérdésünkre, hogy a távmunka sok esetben éppen a mozgáskorlátozottak számára jelent megoldást, és elég furcsa, hogy egy érdekvédelmi szervezetnél szüntetik azt meg, a szövetség elnöke azt válaszolta: ők régóta azt kommunikálják, hogy nem szigetelődjön el otthoni munkában a mozgáskorlátozott, hanem aktív részese lehessen egy közösségnek.

A MEOSZ egyik elnökségi tagja a Facebookon erről kialakított vitában hangsúlyozottan magánemberként azt írta:

"Az hogy a MEOSZ-nál átszervezés van, szerintem nem keltett meglepetést. Hogy be kell járni a munkahelyre ,és méghozzá úgy, hogy minden feltétel adott, nem lehet gond! Rossz gyakorlat volt, hogy szinte munka nélkül kaptak egyesek fizetést! Mindenkivel szemben elvárás, hogy a fizetéséért dolgozzon meg!!!!! Természetesen, akire ez nem vonatkozik, ne vegye magára! Sok olyan ember volt a MEOSZ-ban, akinek csak az idő múlása volt a lényeg és kimerem mondani nem is "Tisztességtelen" bérért! A MEOSZ nem szociális intézmény, hanem MUNKAHELY ! Ott is és mindenkivel szemben elvárás úgy, mint minden munkavállalóval szemben, hogy a rábízott feladatokat a köz érdekében a legnagyobb tudásának megfelelően végezze el."

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.