Ciprasz olyat kér, amit biztosan nem fog megkapni

külföld
2015 július 08., 08:34
comments 273

Elmondta beszédét az Európai Parlamentben Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök. Ennek lényege az volt, hogy Görögország a hétvégi népszavazással egyértelműen kinyilvánította, hogy eleve van a megszorításokból, és egy gazdaságélénkítő, fejnehéz ("front-loaded", tehát az elején még inkább újabb támogatások folyósításával járó) növekedési programot szeretne.

Ez utóbbi pontosan az, amit nem fog megkapni az eurózóna többi kormányától.

(Hiába lenne benne egyébként gazdasági logika, ahogy azt az utóbbi öt év görög megszorításainak sikertelensége mutatja.)

Egyrészt a közvélemény elég erősen a görögök ellen fordult az eurózóna országainak többségében, másrészt Berlinben és néhány másik országban továbbra is úgy gondolkodnak, hogy stratégiai szempontból sem biztos, hogy jó ötlet engedni Görögországnak, mert akkor esetleg Spanyolország is hamar hasonlót fog követelni, abból pedig kész dominóhatás lesz.

Az eurózóna többi részében egyébként sem bíznak Cipraszban, bármennyire is szimpatikus dolgokat mond néha, például a korábbi görög kormányok korrupt/csaló /felelőtlen politikájáról, vagy arról, hogy nem tűrhető tovább az adóelkerülés kultúrája Görögországban. Pedig a bizalomépítés nagyon fontos lenne egy olyan pillanatban, amikor az európai intézményrendszer többi részéből csőddel fenyegetik az országot, ahol már másfél hete leállt a gazdaság nagy része.

Ciprasz arra hivatkozott beszédében, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni a görög demokráciát. Csak hát a görög miniszterelnöknek továbbra sem sikerült megértenie, hogy itt már nem csak a görögök demokráciájáról van szó, hanem 18 másik országéról is, ahol szintén van egy közvélemény, akit meg kellene győzni az eurózóna működésének problémáiról, mielőtt újabb pénzeket kérnének tőlük.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.