alekszisz ciprasz

2019. március 25.
2019. január 25.
2019. január 16.
2018. november 16.
2018. szeptember 29.
2018. július 27.
2018. január 27.
2017. július 13.
2016. november 30.
2016. október 14.
2016. október 4.
2016. július 3.
2016. március 3.
2015. november 30.
2015. november 25.
2015. október 30.
2015. október 23.
2015. szeptember 28.
2015. szeptember 21.

Ciprasz letette miniszterelnöki esküjét

AFP PHOTO/ LOUISA GOULIAMAKI

Vasárnap nyert, hétfőn esküdött, kedden már kormányit is alakíthat. Cipraszék a 300 tagú parlamentből 145 helyet szereztek meg, koalícióra ismét a jobboldali-nacionalista Független Görögök pártjával lép, akik tíz helyet birtokolnak. Görögország hat éve tartó válsága alatt már elfogyasztott négy kormányt,  miközben a GDP ötödével csökkent, a munkanélküliség pedig 25 százalékra nőtt.

2015. szeptember 20.
2015. szeptember 9.
2015. szeptember 2.

Most már nem annyira szeretik a görögök Cipraszékat

AFP PHOTO / ANGELOS TZORTZINIS

Nem is csoda, hiszen semmit nem tudtak megvalósítani abból, amit ígértek. Hosszú évek után először csúszott vissza a Sziriza a második helyre a görögországi közvélemény-kutatásokban, ha csak szűken is: a jobboldali Új Demokrácia 25,3 százalékon áll, a Sziriza 25 százalékon. Ciprasz személyesen is kevésbé népszerű már, mint konzervatív riválisa. Hamarosan előrehozott választások lesznek, a győztes sok pluszhelyet kap a parlamentben a helyi választási rendszer miatt. (Reuters)

2015. augusztus 21.
2015. augusztus 20.

Eddig tartott a görög forradalom álma

Ahogy Jobbikban és az LMP-ben, úgy Olaszországban és Spanyolországban is nagyon sokan reménykedve figyelték Ciprász és a Sziriza felemelkedését. A görög radikalizmus tündöklése azonban csak néhány hónapig tartott. Ciprász a múlt héten kapitulált Brüsszel előtt, és most lemond a miniszterelnökségről is.

Ciprász még ma este lemond

A görög miniszterelnök elvesztette parlamenti többségét, mert a Sziriza túl sok képviselője ellenzi az alkut az EU-val. Alekszisz Ciprász állítólag még csütörtök este bejelenti a tévében, hogy szeptember 20-án előrehozott választást tartanak. (Reuters)

2015. augusztus 14.

Ma kell elfogadnia a görög parlamentnek a uniós pénzügyi mentőcsomagról szóló törvényt

Cipraszéknak délutánig kell a parlament által jóváhagyott csomagot felmutatnia az Eurócsoportnak. Hogy ez összejöjjön már hajnali háromkor összeült a ház, ahol az ellenzők az időhúzásra játszanak. A miniszterelnök pártjának balosabb része valószínűleg ismét nem szavazza meg a mentőcsomagért hozandó áldozatokat, de az ellenzék igenjeivel átmehet a törvény. Ha elfogadják, akkor Görögország egy hároméves 83-86 milliárd eurós hitelhez jut, ami nélkül fizetésképtelenné válna az ország, hiszen, az augusztus 20-án esedékes 3,2 milliárd eurós hitelrészletet sem tudja törleszteni az Európai Központi Banknak. (BBC)

2015. július 29.
2015. július 23.
2015. július 15.
2015. július 13.
2015. július 11.
2015. július 10.
2015. július 8.
2015. július 7.
2015. július 6.
2015. július 4.
2015. július 3.
2015. június 30.
2015. június 29.
2015. június 28.
2015. június 27.
2015. június 24.

A hitelezők nemet mondtak a görög adósságrendezési tervre

Alekszisz Ciprasz jelentette be, hogy a nemzetközi hitelezők elutasították Görögországnak az adósságrendezésre és az államcsőd elkerülésére tett javaslatát. A hírre világszerte esni kezdtek a tőzsdemutatók. Uniós források szerint viszont a tárgyalások nem szakadtak meg, zajlanak tovább. A görög kormány és az EU csörtéjének aktuális állásáról pár napja írtunk hosszabban.

2015. június 22.

Juncker megpofozta Cipraszt

Vagy hát az AFP szerint az Európai Bizottság vezetője köszönéskor barátságosan megpaskolta a görög miniszterelnök arcát, mielőtt a görög helyzetről tárgyaltak. Emmanuel Dunand képe alapján egy fokkal tényleg barátságosabb lehetett a suhintás, mint Orbán maflása. Ma az Európai Központi Bank hat napon belül már harmadszor emelte meg a sürgősségi likviditási támogatásból a görög bankoknak igénybe vehető források keretösszegét.

2015. június 18.

Elfáradtak a görögök

AFP PHOTO / LOUISA GOULIAMAKI

Varufakisz pénzügyminiszter az athéni parlamentben hallgatja Ciprasz miniszterelnököt arról beszélni, hogy Görögország nemzetközi hitelezői "Meg akarják alázni" az országot szigorú feltételeikkel.

Tovább a múltba