Vasárnap a macedóniai választók szavazni fognak erről a kérdésről:

Támogatja az EU- és NATO-csatlakozást a Görögország és Macedónia között megkötött megállapodás elfogadásával?

A Görögország és Macedónia közötti megállapodás Macedónia hivatalos nevéről szól, arról, hogy az országot ezentúl Észak-Macedóniai Köztársaságnak vagy röviden Észak-Macedóniának fogják nevezni. Ezen kívül Macedónia törli az alkotmányából a bekezdéseket, amik arra utalnak, hogy a mai macedónok az ókori makedónoktól eredeztetik magukat, és mellőzik a verginai nap nevű, 16 ágú csillagszimbólum állami használatát, ami a történelmi Makedónia jelképének számít. Cserébe Görögország elismeri a macedón nyelvet, valamint a macedón nép etnikai és kulturális identitását, és ami a legfontosabb: nem blokkolják többé Macedónia felvételét az EU-ba és a NATO-ba.

Macedónia a 90-es évek eleje óta, mióta levált Jugoszláviáról, a nyugati szövetségi rendszer felé törekszik. Szomszédai közül Albánia, Görögország és Bulgária is a NATO tagjai, utóbbi kettő még EU-tag is, így nem nehéz felismerni, milyen komoly előnyökkel járna az országnak, ha közelebb jutna a nyugati szövetségi rendszerhez.

Oroszország természetesen nem így gondolja.

Moszkvában a balkáni jugoszláv utódállamokat és Bulgáriát is hagyományosan az orosz érdekszféra részének tartották, vagy legalább semleges ütközőzónaként kezelték a térséget. Ez a meggyőződés sorra kapta a pofonokat az elmúlt 27 évben: Szlovénia, Horvátország, Románia, Bulgária és Albánia után nemrég Montenegró is csatlakozott a NATO-hoz. Az orosz diplomácia és a titkosszolgálatok természetesen minden erejükkel igyekeztek ezt megakadályozni: Montenegróban még sikertelen puccskísérlet is volt a nyugatpárti kormányzat megbuktatására, és a szervezkedés mögött az orosz titkosszolgálatokat sejtik az ország hatóságai.

De ha már Montenegrót bukták, az oroszok még nagyobb energiát fektetnek abba, hogy Macedóniában, Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában is megőrizzenek valamennyit a befolyásukból, és ez a nagyhatalmi logika szerint természetesen érthető is.

Moszkvának eddig nagyon kényelmes volt a macedón helyzet, Szkopje hiába közeledett volna a nyugati szövetségi rendszerhez, Athén minden ilyen próbálkozást megfúrt, mert attól tartottak, Macedónia területi követelésekkel lép fel feléjük. Ennek oka, hogy Macedóniának nevezték az országukat, és a történelmi makedónok leszármazottjaiként kezelték a népüket. Holott a történelmi Makedónia régiónak Macedónia állam csak az északi része, a déli része Görögországhoz tartozik. A helyzeten az sem segített, hogy a független Macedónia első lobogóján pont a verginai napszimbólum volt, amit egyébként a görögországi Makedónia régióban, egy Verginában zajló ásatáson tártak fel. Athén követelte, hogy cseréljék le a zászlót, és ismerjék be, hogy a mai, szlávok lakta Macedóniának semmi köze nincs az ókori makedónokhoz.

1995-ben a zászlót lecserélték ugyan, az eredetmítoszról nem tettek le, szüksége is volt erre a születőben lévő nemzetnek, hogy valahogy megkülönböztessék magukat a bolgároktól és a szerbektől, Macedónia településein gombamód szaporodtak a Nagy Sándorról mintázott szobrok és a róla elnevezett közterek.

A mostani görög-macedón megegyezés viszont végre lezárná az ellenségeskedést.

A gond az, hogy a megegyezés épp egy olyan időszakban született, ami a macedón belpolitika utóbbi 15 évének legkaotikusabb 2 évének számít. 2006-tól 2016-ig a magát a Belső-macedóniai Forradalmi Szervezet egyik jogutódjának tartó VMRO-DPMNE nevű párt élén Nikola Gruevszki irányította az országot miniszterelnökként, ő viszont 2016-ban egy hatalmas és bonyolult, korrupciós és titkosszolgálati szálakkal átszőtt lehallgatási botrányban elvesztette támogatóinak jelentős részét. Több hónapos politikai káosz után az ellenzéki Zoran Zaev került a kormány élére.

Ő viszont csak úgy tudta megszerezni a parlamenti többséget, hogy megállapodást kötött Macedónia albán nemzetiségi pártjaival az albán kisebbségi jogok komoly kiterjesztéséről. Mivel ezeket a pártokat a macedón jobboldal szerint lényegében Tiranából irányítják, Gruevszkiék legjobboldalibb támogatói nagyon tartanak attól, hogy Albánia területi követelésekkel lép fel Macedóniával szemben, vagy függetlenedni próbálnak a macedóniai albánok. Ez a félelem nem is teljesen alaptalan, a kétezres évek elején a macedón hadsereg lényegében polgárháborút vívott a - több vélekedés szerint az - anyaországból is támogatott helyi albánokkal, Koszovóban, Macedóniában és Albániában pedig a mai napig sok híve van az úgynevezett Nagy-Albánia-gondolatnak, ami a Balkán minden albánok lakta vidékét egy államban egyesítené.

Gruevszkiék hazaárulásnak bélyegezték, hogy Zaev megállapodott az albánokkal, és hatalmas tüntetések kezdődtek. A Gruevszki szövetségesének számító köztársasági elnök sokáig nem volt hajlandó kinevezni Zaev kormányát és nem írta alá az albán nyelvhasználatot garantáló törvényt sem. A nacionalisták még a szkopjei parlamentbe is betörtek, mikor Zaev szociáldemokratái egy albánt választottak házelnöknek.

Végül az épp esedékes önkormányzati választáson Zaev pártja ismét elverte a jobboldalt, még annak ellenére is, hogy Orbánék is izomból sorosozva kampányoltak Gruevszki pártja mellett. Ezzel alábbhagyott a Zaevvel szembeni politikai ellenállás.

Mikor aztán Zaev megállapodott Alekszisz Ciprász görög miniszterelnökkel az ország nevéről, a macedón jobboldal újra tiltakozni kezdett, mondván, túl sokat engedett a görögöknek. A VMRO-DPMNE azonban lábon lőtte magát, néhány héttel később ugyanis a Wikileaksen keresztül olyan dokumentumok kerültek nyilvánosságra, amik szerint 2009-ben a VMRO-DPMNE akart pontosan ugyanilyen megállapodást kötni a görögökkel, de akkor az az athéni politikusok ellenállása miatt megbukott.

A macedón jobboldal ettől függetlenül komoly tüntetéseket szervezett a macedón-görög megegyezés ellen, és elemzők szerint az orosz államhoz köthető trollok lepték el a macedón közösségi médiát, hogy a szavazás bojkottjára biztassanak. Az orosz állami médiában pedig megjelent, hogy egy rakás macedón ellenzéki párt és csoport a szavazás bojkottjára szólította fel a támogatóit arra számítva, hogy ha győznek is az igenek, a részvétel nem éri majd el az 50 százalékos érvényességi küszöböt. Az orosz média hírei szerint a VMRO-DPMNE, mint az ellenzék legnagyobb pártja szintén bojkottra szólított fel, de ezt napokkal később a párt vezetése tagadta, azt állították, ők lelkiismereti szavazásra buzdítanak, mindenki szavazzon úgy, ahogy jónak látja.

Közben Görögországban kisebb diplomáciai botrány tört ki, Athén orosz diplomatákat utasított ki amiért azok megpróbáltak beleavatkozni a görög-macedón egyeztetésekbe.

De nem csak az oroszok próbálják befolyásolni a választást, a brit média értesülései szerint az igen-kampányon egy brit PR-cég is dolgozik, amit a brit külügyminisztérium fizet.

Balkáni lapokban felkapták azt is, hogy Orbán Viktor támogatásáról biztosította a VMRO-DPMNE-t még abban az időben, mikor úgy tűnt, hogy a párt a szavazás bojkottjára fogja majd felszólítani a követőit. Mi kérdeztük erről Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtósát, a Külügyminisztériumot, a Rogán-féle propagandaminisztériumban működő Kormányzati Tájékoztatási Központot és a Kormányzóvivői Irodát is, de sehonnan sem kaptunk választ, így nem tudni, mi most a hivatalos magyar kormányálláspont. Ha Orbán a VMRO-DPMNE-t támogatja, akkor azzal teljesen egyedül marad az EU-s vezetők között, az utóbbi hónapokban ugyanis a NATO- és EU-tagállamok vezetőinek többsége és a szervezetek vezetői is az igen szavazat mellett kampányoltak. Az EU és a NATO több vezetője, valamint amerikai és európai politikusok is személyesen mentek Macedóniába az utóbbi hetekben, hogy kifejezzék a támogatásukat. Köztük volt Angela Merkel német és Sebastian Kurz osztrák kancellár, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Jim Mattis amerikai védelmi miniszer is.

A közvéleménykutatások szerint az igenek vezetnek és a szavazás várhatóan érvényes lesz, de tény, hogy az utóbbi hetekben egyre csökkent a szakadék az igenek és a nemek között, így kifejezetten szoros is lehet az eredmény.