A szivárványsziget

Egészen addig képzeltem a Szigetet Magyarország legbékésebb tömegrendezvényének, amíg fel nem kerestem az idén jubileumi 20. alkalommal megrendezett Budapest Pride fesztivált. Ez egy olyan buli, ahol a lehető legkonzervatívabb világmárkák, a Microsoft, a Morgan Stanley és a Citibank képviseltetik magukat pólókon és transzparenseken, senki sincs bódult állapotban, csókolózásnál durvábbat senki nem követ el partnerével, a láthatósági mellényt viselő szervezők pedig még azt a magáról megfeledkezett felvonulót is figyelmeztetik, aki a menet szélén fel mer állni egy parkolásgátló kőoszlopocskára.

Akárcsak a Sziget fesztiválon, a Budapest Pride-on is két meglepő dolog van: egyrészt a magyar átlagnál sokkal jobban karban tartott külföldi posztkamaszok tömege, másrészt hogy milyen normális az egész. Egy olyan városban, ahol sokan azért is képesek letépni egymás fejét, mert valaki nem elég gyorsan száll le a troliról, több ezer halál nyugodt embert látni egészen felemelő élmény.

Ez a tömeg - a szervezők szerint 20 000 fő, a 444 becslése szerint körülbelül 7000 - nemhogy rendet nem bontott, de még csak semmi megbotránkoztatót sem csinált. A Budapest Pride nem egy Folsom Street Fair, a legvagányabb kamionon is csak néhány balerinának öltözött férfi táncolt klasszikus diva house-ra és az ilyen rendezvényeken kötelező Madonna-remixekre. Illetve bocsánat, a legdurvább kamion az volt, amelyen a felvonulás teljes ideje alatt Padödö-dalokat énekelt Lang Györgyi.

Pedig egy történelmi pillanatban rendezett Budapest Pride-on történhetett volna valami nagyobb dobás is. A történelmi pillanat természetesen nem a jubileumra utal, hanem arra, hogy a felvonulásra alig néhány nappal az amerikai melegházasság-legalizálás után került sor. Nem sokkal korábban pedig egy még ennél is történelmibb esemény is történt: Írországban, Nyugat-Európa legkatolikusabbnak tartott országában a helyiek közel kétharmada mondta azt egy népszvazáson, hogy hát persze, hogy házasodhassanak össze az azonos neműek.

Magyarország ettől még borzasztóan messze van. Talán nem véletlen, hogy a Szigetnek ugyanazzal a Tarlós Istvánnak kellett a legkeményebb meccseket megvívnia, aki az erős kormánypárti mezőnyben is a legmaradibb butaságokat mondja a Pride ürügyén. A szombati felvonuláson néhány baloldali politikus megjelent - szervezetten talán csak a PM és a DK -, a kormány és pártja azonban továbbra is képtelen elfogadni, hogy a magyar határtól nyugatra a pride-okat miniszterek és polgármesterek nyitják meg, nem pedig kerítéssel veszik körbe.

Magyarországon a kerítésépítésnek konjunktúrája van, az Operától a Tabánig sétáló felvonulókat rendőrök sorfala és kordonok szorították rezervátumba. A menetet csak ellenőrzőpontokon keresztül lehetett megközelíteni és elhagyni, természetesen nem a felvonulók hibájából, hanem mert akad néhány őrült - 2015-ben 50-nél is kevesebben, közöttük aggasztóan kevés heteroszexuális nővel - akiknek kudarc a július, ha legalább egy hétvégét nem mocskosbuzizhatnak végig Budapest belvárosán.

Miattuk kényszerülnek a felvonulók évről-évre ketrecbe, amitől a Pride méginkább olyan lesz, mint a Sziget. Egy - nincs jobb szó - sziget, ahol a többségi társadalom kegyéből lehet egy kicsit másnak lenni, csak senki ne felejtse el, hogy a rendezvény végén és a kerítésen túl ilyesmit nem szabad.

A Sziget elfogadta ezt a megoldást, ahogy egy néhány napos zenei fesztiváltól ez el is várható. A Pride-nak azonban ezt nem lenne szabad, hiszen itt nem egy nyári délutáni rendezvényről van csak szó, hanem sokszázezer magyar ember életéről és egyenjogúságáról. Ezen a 20. felvonuláson mégis úgy tűnt, hogy a Pride is elfogadta az elszigetelést, a korlátok közé szorított jogokat.

Így sajnos nehéz lesz előrébb lépni, közelebb mondjuk Londonhoz, ahol a Pride-ot a konzervatív polgármester nyitja meg büszkén. Végig lehet egyszer vonulni minden évben Budapest erre kijelölt utcáin, de érdemes tudni, hogy ezek a felvonulások és a nyílt küzdelem a meleg egyenjogúságért úgy kezdődtek, hogy New Yorkban néhányan azt mondták, hogy elég, és nem féltek lebontani a kerítést.

Az amerikai és nyugat-európai fejlemények alapján egyáltalán nem tűnik elképzelhetetlennek, hogy belátható időtávon belül Brüsszel rákényszerítse Budapestre is valamennyi magyar ember egyenjogúságát, a melegházasság elismerését, mindenféle nemi és szexuális kisebbségek elleni diszkrimináció végleges beszüntetését. De sokkal szebb lenne, ha az őket megillető jogokat a magyar emberek tudnák maguknak kiharcolni.