A fideszes Simon Miklós szerint nem etikátlan, hogy az 5 milliós végkielégítését a felesége indítványozta

kedélyjavító beruházás
2015 július 13., 06:50
comments 302

A 3100 fős Nyírbogáton 2001 és 2014 között a fideszes Simon Miklós volt a polgármester, aki 1998 óta máig parlamenti képviselő is. Mivle tavaly óta mindkettő nem lehet, a parlamentet választotta.

simon miklós fidesz boss

A legutóbbi, tavaly október 12-i választáson a szintén fideszes felesége, Simonné Rizsák Ildikó nyert, és a Bors szerint még abban a hónapban indítványozta, hogy Simon öthavi végkielégítésként bruttó 3 millió 67 ezer, és a ki nem vett szabadságai után bruttó 2 millió 147 ezer forintot kapjon, amit pár nap múlva meg is szavaztak a képviselők, persze a település 2014-es általános költségvetési tartalékának terhére.

A lap szerint a hivatkozott 1994-es és az új, 2011-es jogszabály szerint sem illetné meg a végkielégítés, mivel parlamenti képviselő maradt, mégis megkapta. Simon a Borsnak azt mondta: egyeztettek a kormányhivatallal, jogilag minden rendben van, és különben sem etikátlan, hogy a felesége indítványozta az egészet.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.