Vona megpróbált elszámolni egy hastáncosnőt a kampányban, de nem sikerült neki

Az Átlátszó kérte, de nem kapta, ezért kiperelte a Magyar Államkincstáról azokat az elszámolásokat, amiket a tavaly országgyűlési választások után nyújtottak be egyéni képviselőjelöltek az egymilliós költségvetési támogatásuk lepapírozására.

A közzétett elszámolások alapján kevesen vették komolyan a feladatot. Van olyan persze, aki több tucat sorban részletezte a költéseit, pár ezer forintos kiadásokat is felsorolva. De a többség megoldotta azzal, hogy egyetlen szerződéssel elintézték az egymillió elköltését. Mirkóczi Ádám, Heves megyei képviselőjelölt ezt például így oldotta meg: a Rabó Plusz Kft.-vel reklámra kötött egymilliós megállapodást. De a jobbikosok általában a Mester-Ker Kft.-vel szerződtek.

Ez volt még az az időszak, amikor a fideszesek a Simicska Lajoshoz köthető Publimonttal és Mahírral szerződtek, a szocialisták pedig a baloldalinak tartott ESMA-val. Ez ma már több ok miatt sem így lenne, nemcsak Simicska gecizése, hanem amiatt sem, mert Orbán Viktor barátja, Garancsi István azóta megvette az ESMA-t. Ha idén lenne választás, alighanem pont fordítva szerződne a két nagy párt. De tavaly még Hiller István is kénytelen volt simicskás plaktáhelyeket venni 273 ezer forintért, ahogy jobbikosok is szerződtek a nagy piaci fölényben lévő Mahir Cityposterrel.

Az Átlátszó adatfeldolgozása felszínre hozott pár igazán ügyes elszámolást. Így Béres József, a Magyar Gazdaság Párt jelöltje például szinte csak üzemanyagszámlát adott le, vegyesen benzinről és gázolajról, de volt is miről: állítása szerint március 3-a és 25-e között minden nap tankolt, volt, hogy naponta többször is. Csenger-Zalán Zsolt, Pest megyei fideszes jelölt 724 ezer forintért vett Ball golyóstollat; Lukács László György, a Jobbik jász-nagykun-szolnoki jelöltje a keret egyharmadát jogi tanácsokra költötte. De például Subicz István, a Seres Mária-féle SMS hevesi jelöltje 50 ezer forintért számolt el táplálék-kiegészítőt, és gyógyszert is vett támogatásból. De elköltött 480 ezer forintot adatgyűjtésre az internet kampányhoz, magára a kampányra már csak a felét költötte.  Lovas Ildikó, a Haza Nem Eladó Mozgalom Párt jelöltje az Excalibur Bt.-től vett 400 ezer forintért tíznapos kommunikációs képzést.

Harrach Péter 381 ezer forintot fizetett művészeti tevékenységéért a Balázs Fecó tulajdonában lévő Újjászületés 60 Művészeti Kft-nek. Vona Gábor nem volt ennyire szerencsés, ő megpróbálta elszámolni Koi Eszter hastáncos előadását, de az államkincstár erre nemet mondott.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.