Brutálisan megnyúzták és lefejezték Afrika leghíresebb oroszlánját

Cecil a zimbabwei Hwange Nemzeti Park lakója volt, és az egyik legközismertebb kortárs oroszlán a világon. Számtalan fényképen és videón szerepelt, az Oxford Egyetem kutatói pedig még GPS-t is raktak rá, ezzel követve minden mozdulatát. De sajnos ez sem mentette meg az állatot, melynek tetemét fej nélkül találták meg a park őrei.

A 13 éves állat meggyilkolásával egy spanyol férfit vádolnak, aki a gyanú szerint 50 ezer eurót fizethetett egy parkőrnek, hogy megölhesse az állatot. Régi trükk, hogy a parkőrök engedik az állatoknak, hogy elhagyják a park területét, kinn pedig szabad prédájává válnak az orvvadászoknak.

Az így kiengedett Cecilt egy nyíllal sebezték meg. A hatóságok GPS alapján követni kezdték a nyomait, de a sérült állatot másfél nappal később egy automata fegyverrel lelőtték. Majd megnyúzták és lefejezték.

Cecil halála nem csak azért tragédia a helyieknek, mert az ország egyik szimbóluma volt, hanem mert hat kölyke is életveszélybe kerülhet, mivel Cecil mellett élő eddigi nőstények ha új hímoroszlán után néznek, az nem fogja befogadni a kölyköket.

A két embert, aki segédkezhetett a gyilkosságban, már letartóztatták, de a spanyol vadász még nincs meg. (TIME)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.