L. Simon László szerint semmi köze a kamu rákellenes barackmagot kínáló L. Simon Borászathoz, mert az a felesége cége

Egészségügy
2015 július 27., 17:17
comments 317

A nyomtatott HVG írta meg, hogy L. Simon László családi borászatában csomagonként ezer forintért árultak olyan barackmagot, amiről azt állították, hogy rákellenes, méregtelenítő, tisztítja a májat és javítja a látást, ráadásul ökológiai gazdálkodásból származik.

Mivel ezek az állítások nem igazán bizonyíthatóak, ilyesmit tilos Magyarországon ráírni az élelmiszerekre. A cikk megjelenése után a Nébih vizsgálatot is indított. Most az RTL Klub kereste meg L. Simont, aki elsőnek nem nagyon akart erről nyilatkozni a televíziónak, majd aztán mégis belement pár kérdésbe. L. Simon azzal kezdte, hogy ő nem orvos vagy kutató, ezért nem tudja megmondani, hogy rákellenes hatása van-e, de szerinte amúgy sincs ügy, mert ez a termék sosem került forgalomba, a barackmagtörő berendezésük ugyanis soha nem működött, nem tudta megtörni a barackmagot.

L. Simon szerint amúgy az L. Simon Borászathoz nincs semmi köze, mert a cég a feleségéé. Igaz, a honlapon még az ő fényképe fogadja a látogatókat, a céginfó és L. Simon vagyonbevallása szerint több mint felerészben még mindig a cég tulajdonosa az államtitkár.

A barackmag rákellenes hatását még soha senkinek nem sikerült amúgy igazolnia, sőt, nagy mennyiségben történő fogyasztása kifejezetten ellenjavalt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.