Radikális jobboldali kormánya van-e Magyarországnak, teszik fel a kérdést a Washington Postban

POLITIKA
2015 augusztus 10., 18:29
comments 595

A Washington Post blogján, a Monkey Cageben jelent meg a Georgia Egyetem külügyi szakértőjének, Cas Muddenek igen terjedelmes írása arról, hogy radikális jobboldali kormány van-e most Magyarországon.

Mudde Orbán múlt havi, tusványosi beszédét idézi, ami szerinte

az elmúlt évtizedek legjelentősebb radikális jobboldali beszéde volt Európában.

Mudde szerint Orbán az elmúlt években többször tett olyan kijelentéseket, melyekkel bőven túlment az európai konzervativizmus határain. Például ilyen volt a halálbüntetés bevezetésének bedobása a közbeszédbe. Majd egy összefoglaló jön a tavalyi tusványosi beszédről, illetve azokról az intézkedésekről, melyeket a Fidesz-kormány 2010 óta megtett, és melyekkel már sokszor foglalkozott az amerikai sajtó is.

Majd következik az idei beszéd, amiből Mudde ezt a részt idézi:

Most már nem csupán az a kérdés, hogy mi, magyarok milyen Európában szeretnénk élni, hanem az, hogy lesz-e egyáltalán mindaz, amit mi ma Európának nevezünk. A mi válaszunk világos: azt szeretnénk, ha Európa az európaiaké maradna. ... Akarjuk, mert csak tőlünk függ: meg akarjuk őrizni a Magyarországot magyar országnak.

De a populizmust kutató Mudde szerint mindezek ellenére a szakértők többsége még mindig konzervatív pártként tekint a Fideszre. Ennek sok köze lehet ahhoz, hogy a Fidesz konzervatív pártcsalád tagja. De ahhoz, hogy megérthessük a párt ideológiáját, nem csak a szavakat, hanem a tetteket is kell nézni, írja Mudde, aki felidézi, hogy sok szakértő szerint Orbán választási célokból szokott radikális jobboldali kijelentéseket tenni.

De vajon lehet-e egy párt "csak stratégiai alapon" radikál jobbos? És van-e jelentősége annak, hogy egy párt radikális párt-e vagy hogy egy párt radikális jobboldali eszközöket és retorikát használ?

Ahhoz, hogy mindennek a jelentőségét megérthessük, Mudde szerint egyetlen kérdést kell megválaszolni:

Lényegében változna-e meg Magyarország, ha a Jobbik lenne hatalmon a Fidesz helyett?

Mudde szerint igen. Mert a Jobbik ugyan a Fidesznél mérsékeltebb képekkel kampányol, de nincs kétség afelől, hogy jelentős területeken alapvetően másmilyen intézkedéseket hoznának. Elhagynák és nem csak kritizálnák az Európai Uniót és még nyíltabban Putyin Oroszországa felé vezetnék az országot. Valamint nagyon komolyan alááshatnák a kisebbségek, főleg a romák és a zsidók jogait.

De annak ellenére, hogy a Jobbik egy radikális jobboldali párt, a Fidesz pedig alighanem nem, a Fidesz mégis nagyobb radikáljobboldali fenyegetést jelent, három ok miatt.

  • Egyrészt mert a radikális jobboldali politika nem kizárólag a radikál jobboldali pártok sajátja. Ahogy egy szociáldemokrata párt is tud neoliberális politikát folytatni (Tony Blair példája kívánkozik ide), ugyanúgy konzervatív pártok is vezethetnek be radikális jobboldali intézkedéseket. 
  • Másodszor, mert a Jobbik ugyan ideológiailag közelebb van a radikális jobboldalhoz, de egyben a Fidesz ellenzéke. Meglehetősen kevés kormány van a nyugati világban, melyben radikális jobboldali pártok ülnének, ha pedig mégis, akkor általában kisebbik koalíciós partnerként általában. Ugyanakkor akadémiai kutatások szerint a radikális jobboldali pártok meglehetősen eredménytelenek, ha kormányzásra kerül a sor. Igaz, ez persze változhat, ha idővel tapasztaltabbá válnak. 
  • Végül pedig mert az olyan mainstream pártok, mint a Fidesz, többet tudnak ártani a liberális demokráciának, mint egy Jobbik-féle radikális jobboldali párt, mert megvan a gyakorlatuk, a hatalmuk és a képességeik arra, hogy illiberális intézkedéseket vigyenek véghez. Ráadásul a mainstream pártoknak jellemzően vannak kulcspozícióban lévő támogatói, mind belföldön, például a bürokráciában, ügyészségen, mind pedig külföldön. 

Orbán pedig Mudde szerint keresztülviheti az illiberális intézkedéseit, mert mert a belső megosztottság impotensé tette a hazai ellenzékét, míg befolyásos barátai megvédik a külső nyomástól. A legfontosabb ilyen barát az Európai Néppárt, aminek Orbán alelnöke is volt 2002 és 2012 között.

Mudde szerint a Fidesz és Magyarország példája extrém és egyedi. De csak jelenleg. De bárki, akit a liberális demokráciák sorsa érdekel, tanulhat abból, ami most nálunk folyik. Egyrészt azt, hogy a liberális demokráciákat nem csak illiberális pártok fenyegethetik, hanem mainstream pártok is, melyek illiberális intézkedéseket visznek véghez, belföldi és külföldi segítséggel.

A Fidesz sokkal kevesebb kárt okozott volna a magyarországi liberális demokráciának, ha az Európai Néppárt nem védené Orbán kormányát az EU szankcióitól.

- véli Mudde, aki szerint igaz persze, hogy törődni kell az olyan szélsőjobboldali pártok erősödésével, mint a görög Arany hajnal, de a legtöbb ilyen párt jellemzően csak indirekt hatalommal bír, azaz nagyban függnek a mainstream pártoktól és attól, hogy azok mennyire valósítják meg az ő politikai elképzeléseiket.

Valójában épp a mainstream pártok felelősek szinte minden illiberális intézkedésért. Még akkor is, ha azért teszik ezt, hogy felfogják a radikális jobboldali kihívóik vélt vagy valós ütéseit, mint ahogy ez a Jobbikal szemben történik, még mindig a mainstream párt az, amelyik eldönti, hogy illiberális lépéseket valósít meg, semmint hogy liberális intézkedésekkel hárítsák el a választási kihívójukat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.